Tanárképzésről az MCC-ben

„Emeljük négyzetre a tehetséget!” címmel tartott pedagóguskonferenciát pénteken a Mathias Corvinus Collegium (MCC) debreceni képzési központja. A rendezvényen a térség oktatási intézményeinek tehetséggondozási módszereit ismertették, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának vezetője is beszámolt az intézmény tevékenységéről.

- Alapítványunk azt vallja, hogy a tehetség felismerése elsősorban a családban bontakozik ki, azonban szükséges látnunk, hogy a pedagógusokkal és az oktatás további szereplőivel együttműködve lehet csak szép eredményeket elérni – hangsúlyozta köszöntőjében Bognár István Ádám, a központ képviseletvezetője. A tanácskozáson a megye számos általános és középiskolájának képviselői vettek részt.

- A tehetség három fő pillére az azonosítás, a gondozás és a hasznosítás – emelte ki Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója, aki előadásában elmondta: a tehetség azonosítása és gondozása minden kultúrában máshogy zajlik, valahol kifejezetten elősegítik és bátorítják a fiatalokat, míg máshol elfojtják a felszínre törő képességeiket.

- A tehetséggondozásban kiemelten fontos a pedagógusok együttműködése, hiszen egyfajta mentorszerepben kell támogatniuk a gyerekeket – jelentette ki Vántus Andrásné. A Debreceni Tankerületi Központ igazgatóhelyettese elmondta, hogy az elmúlt években több ezer diákot tudását mérték fel, és csaknem kétszázan kerültek be tehetséggondozó programunkba.

- A tehetséggondozás alappillérei a pedagógusok, ezért fontos, hogy a tehetséggondozással már a tanárképzés alatt megismerkedjenek a fiatalok – hangsúlyozta Forisek Péter.

A Debreceni Egyetem (DE) Tanárképzési Központjának főigazgatója az intézmény pedagógusképzésének felépítését, kínálatát és az alkalmazott módszereket ismertette a konferencia résztvevőivel.

- A tanárképzésen belül a tehetséggondozás nagyon komplex dolog. Ezért egyik célunk a jövőben, hogy a diákok fejlesztését mind a szakterületükön, mind pedig pedagógiai kompetenciájukban elősegítsük – fogalmazott Forisek Péter, hozzátéve, hogy a partnerintézmények nélkül mindez megvalósíthatatlan lenne.

A Debreceni Egyetem tanárképzéseit bemutatva hangsúlyozta, hogy 2022 szeptemberében új, ötéves osztatlan képzés indul, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy a tanárjelöltek minél több iskolatípust megismerhessenek, ezáltal is elősegítve azt, hogy a későbbiekben személyiségüknek megfelelően tudjanak intézményt választani. 

- Az egyetem számos lehetőséget biztosít, ilyen többek között a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja (DETEP), valamint a szakkollégiumi hálózat, ahol tudományterületek szerint választhatnak a hallgatók – tájékoztatott Forisek Péter.

A konferencia kerekasztal-beszélgetéssel zárult az Arany Bikában, a MCC debreceni központjában.

MCC – DE Sajtóiroda - BZs