Hétvégi sportsikerek

Újabb győzelmet zsebelt be a Debreceni Egyetem olimpiai bajnok tornásza, Berki Krisztián. Remekeltek a Kossuth Gyakorló kis tornászai is, a gimnazisták pedig kosárlabda kupát rendeztek.

Szinte hibátlan teljesítményével nyerte a Japánban zajló Toyota Kupát Berki Krisztián, a Debreceni Egyetem sportszervező szakos hallgatója. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász a 6,7-es kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatta be, csaknem tökéletesen. A bírók 15,550 ponttal értékelték teljesítményét, amivel megszerezte az első helyet. A Toyota Kupa különlegessége, hogy csak egy alkalommal mutatják be gyakorlataikat a tornászok, és ez alapján hirdetnek eredményt.

- Nagyon jól ment minden Japánban, egy hiba ugyan volt a gyakorlatomban, leléptem az ellenolló kézállásból, pont úgy, mint a szombathelyi világkupán, de utána jól végigcsináltam, és a leugrás is egész jó lett. Összességében elégedett vagyok, az elmúlt időszakban sikerült bemutatnom minden versenyen azt, amit elterveztünk, és ezt szeretnénk folytatni jövőre is – nyilatkozta Berki Krisztián.

Az olimpiai bajnok tornász számára ezzel véget ért az idei versenyszezon, amely százszázalékosan zárult, hiszen minden megmérettetésen, ahol közel egyéves kihagyása után ősszel a szerhez lépett, aranyérmes lett. Következhetnek az egyetemi vizsgák…

A Kossuth Gyakorló tornászai Japán helyett csak Budapestig utaztak, de ők is győzelemmel tértek haza. A Rákoskerti Torna Kupa elnevezésű országos meghívásos versenyen az egyetem gyakorlóiskolájának I. korcsoportos tornászlányai nemcsak csapatban, hanem Szigethy Dóra révén egyéniben is arany érmet szereztek. A II. korcsoportos lányok a negyedik helyen végeztek, a nagyon erős, 18 csapatos mezőnyben.

I. korcsoport: Szegedi Panna, Szigethy Lili, Molnár Eszter, Matkó-Terhes Gabriella, Kappelmayer Kitti, Szigethy Dóra, Nagy Zsanett


II. korcsoport: Bulátkó Noémi, Bíró Eszter, Nagy Blanka Virág, Kappelmayer Dorka, Ludman Eszter, Kőrösi Dalma

Felkészítő tanárok: Antal Mária és Molnár Gábor

A Kossuth Gyakorló gimnazistái első alkalommal szervezték meg pénteken a Mikulás Kupát az iskola Csengő utcai tornacsarnokában. A kosárlabda torna célja azt volt, hogy játék- és versenylehetőséget biztosítson az amatőr országos döntőre készülő csapatnak és bővítse az intézmény külső kapcsolatait.

A pénteki eseményen a házigazdákon kívül részt vett a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, amely végül a legjobbnak bizonyult.

A DEAC női futsalosainak viszont nem sikerült legyőzni vasárnap az Árkád ETO együttesét, 3-6-ra kikaptak Sporttudományi Oktatóközpontban a bajnokság 11. fordulójában.

- Nem játszottunk rosszul. Az eredmény talán nem tükrözi hűen azt az esélyt, amit elszalasztottunk. Az elején ugyanis nagyon pontosan védekeztünk, a kontráink azonban ezúttal sajnos nem mentek be. Így végig futnunk kellett az eredmény után. Ez azt eredményezte, hogy kicsit kinyíltunk, és a rutinos játékosokból álló ETO büntetett minden apró hibát. Összességében véve megérdemelten nyert a Győr, de ebben a mérkőzésben egy kis szerencsével lehetett volna több is. Több jó egyéni teljesítményünk volt most is. A hosszabb kispad és a rutin döntötte el ezt a mérkőzést – nyilatkozta a mérkőzést követően Sólyom Attila edző.

DEAC - Árkád ETO Győr 3-6 (1-2)

Egypontos vereséget szenvedett vasárnap a DEAC női korsárlabdacsapata a Szeged ellen az Oláh Gábor utcai csarnokban, ezzel oda a hazai veretlensége Kovács Imre együttesének. A lányok azonban nemcsak az eredmény miatt szomorkodhatnak, hiszen így nem sikerült megelőzniük a forduló előtt a harmadik helyen tanyázó közvetlen riválisukat.

- Az első negyed taktikai fegyelmezetlenségei végigkísérték az egész mérkőzést, az előre megbeszélt dolgokat sokszor elfelejtettük, és rendre pontokat kaptunk belőle. Ötven százalék körül dobtuk a büntetőket, és rengeteg ziccert is kihagytunk, ráadásul nem használtuk ki a taktikai faultjainkat. Dicséretes viszont, hogy többször is felálltunk a hátrányból, és szorossá tettük a végét. Egy nagyon jó ellenféltől kaptunk ki, de az igazság az, hogy saját magunkat vertük meg – értékelte a mérkőzést Kovács Imre.

DEAC – Szegedi KE 62-63 (6-15, 19-22, 18-17, 19-9)

A DEAC férfi kézilabdázóinak viszont éppen egy ponttal sikerült legyőzni a Hajdúböszörményt. Az NBII-es férfi kézilabda bajnokság őszi szezonjának utolsó fordulóját 20-19-es diadallal zárta idegenben a Debrecen. Az egyetemi alakulat így veretlenül, 9 győzelemmel és 2 döntetlennel fejezte be a bajnokság első felét, és 3 pontos előnnyel várhatja a februárban folytatódó tavaszi küzdelmeket a második Füzesabony előtt.

DEAC/Sajtóiroda