Megjelent az új Egyetemi Élet

Jól halad a Debreceni Egyetem Innovációs Központjának építése. A karantén, illetve a sérülések ellenére is szép eredményeket ért el a DEAC férfi kosárlabda csapata. Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az egyetemi újság friss számában.

Innovációs Központtal bővül a Debreceni Egyetem. A Vezér utcán, az IT Services szomszédságában épülő, a tervek szerint tavaszra elkészülő irodaház építkezésén jártak a lap munkatársai. A cikkből kiderül, hogy a központban elsősorban inkubációs tevékenységet fognak végezni, ahol az elméleti kutatásoktól egészen a prototípusgyártásig juthatnak majd el a start-up cégek projektjei.

Arról is beszámolnak az Egyetemi Életben, hogy 18 választási körzetből 17-ben érvényesen és eredményesen szavaztak a Debreceni Egyetem polgárai november 17–e és 19-e között az új Szenátus tagjaira, így csupán egy körzetben kell új voksolást tartani. A 8992 választásra jogosultból 3744 fő adta le a szavazatát, ami egyetemi szinten 42 százalékos részvételi arányt jelent. Az új összetételű, 70 fős szenátus 2021 januárjában tartja első ülését.

- Habár Jordánia is egy nyitott ország, itt sokkal optimistábbnak érzem magam. A koronavírus miatti korlátozások ugyan limitálták a lehetőségeket a barátok, a család, a  munka  és  a  tanulmányok terén, de mindent megteszek, hogy távol tartsam a negatív gondolatokat, és hogy kihozzam a lehető legjobbat ebből az élethelyzetből – fogalmazott Abdullah, a Debreceni Egyetem egyik külföldi hallgatója akkor, amikor arról kérdezte a lap munkatársa miként éli meg a járvány okozta nehéz hónapokat. 

Tizedik alkalommal rendezte meg – habár idén rendhagyó keretek között – a Zöld Börzét a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága. Sok tervezett program ugyan a járvány miatt elmaradt, de például a virtuális Madárbarát sétát a Botanikus Kertben megtartották, melyet élő közvetítésen lehetett követni – olvasható az újságban.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Intézetének fenntartásában működő túrakör több mint egy évtizede szervez kirándulásokat az országon belülre és kívülre. A csoport múltját, jelenét és jövőjét Török Zsolt, a túrakör főszervezője mutatja be.

A DEAC férfi kosárlabdacsapata kilenc meccset játszott eddig az idei szezonban, jelenleg a tabella hatodik helyét foglalják el. Az egyetemi alakulat nehéz hónapokat tudhat maga mögött, kezdve a hirtelen jött tavaszi szezonzárással. Ősszel is folytatódtak a nehézségek, a koronavírus miatt többször került karanténba az egész együttes, emellett sérülések is hátráltatták őket. A csapat azonban igyekezett helytállni, ami eddig, úgy tűnik, sikerül. A DEAC centerposztján játszó Tóth Ádámmal készült beszélgetés az Egyetemi Élet sportrovatában található.

Az új Egyetemi Élet, az alábbi linken érhető el:

https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2573901

 

Sajtóiroda - OCs