Kosáry-díjas debreceni történész

Tudományos munkássága elismeréseként idén Papp Klára, a Debreceni Egyetem professor emeritusa nyerte el a Kosáry Domokos-díjat. A rangos elismerést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusának június 20-án rendezett tanévzáró ünnepi ülésén a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában vehette át a díjazott.

A Kosáry Domokos-díjat a nevét viselő könyvtár és levéltár kezdeményezésére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézményének Szenátusa alapította az egyetemi könyvtár egykori tudományszervező könyvtárigazgatójának tiszteletére, a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából azzal a céllal, hogy őrizze és minél szélesebb körben bemutassa a névadó emberi nagyságát és tartását, azt a szellemi méltósággal és cselekvő erővel létrehozott időtálló értéket, amit Kosáry Domokos a gödöllői egyetemen, annak könyvtárában és egyben egész élete során alkotott.

2025-ben a Kosáry Kuratórium javaslatára a MATE Szenátusa a díjat Papp Klára történész, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, korábbi dékánja, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részére adományozta a hazai és határon túli gyűjteményekben őrzött források feltárása, közzététele; a társadalom- és agrártörténeti kutatások területén végzett kiemelkedő munkássága; valamint egyetemi oktatói és tudományszervező tevékenysége elismeréseként.

Papp Klára professzor a hazai történész szakma egyik meghatározó alakja, a magyar kora újkori történelem jeles, kimagasló kutatója, megannyi könyv, tanulmány szerzője, hazai és határon túli konferenciák szervezője, akadémiai és számos más szakmai bizottság, testület és szerkesztőbizottság korábbi és jelenleg is aktív tagja, több esetben vezetője, többek között a Kosáry Domokos által a gödöllői könyvtárban 1957-ben indított Agrártörténeti Szemle jelenlegi főszerkesztője – hangzott el a díj átadását megelőző méltatásban.

- Nagy megtiszteltetés számomra az egyik legkiválóbb magyar történészről, Kosáry Domokosról elnevezett díjat átvenni, aki nemcsak igen tehetséges kutató volt, hanem a rendszerváltás után a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, annak megreformálója, az Akadémia autonómiájának megőrzője. 2025-ben ünnepeljük a Széchenyi István alapította Akadémia 200. évfordulóját, ami még emlékezetesebbé teszi számomra ezt a díjat. Bár személyesen csak egyszer találkoztam vele a Debreceni Akadémiai Bizottság Székház egyik konferenciáján, tanulmányait, könyveit, történeti bibliográfiáját mindig élvezettel és haszonnal forgattam, azok nagy hatással voltak rám – fogalmazott Papp Klára.

A díjazott beszédében Kosáry Domokos gondolatait idézve így fogalmazott: „A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el igazságokat. […] Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához. S hogy se kedvezés reményében, se a könnyebbség kedvéért ne fogadjon el olyasmit, amiről megbizonyosodva nincs. […] Igazi feladata nem az, hogy minden veszedelmet mindenáron elkerüljön, hanem az, hogy a kutató felelősségével, tisztességével végezze munkáját. Meghajoljon az igazság előtt. Ne hajoljon meg, csak az igazság előtt.”

A Kosáry Domokos-díj alapítása, 2013-óta minden évben a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható egyetemi és azon kívüli személyiségeknek.

A díjat 5 fős kuratórium gondozza és javasolja egybehangzó döntését követően évenkénti odaítélésre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusának.

A Kosáry Domokos-díj Csikai Márta Munkácsy-díjas szobrász alkotása.

A Debreceni Egyetemről a díjat korábban Virágos Márta, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár korábbi főigazgatója (2021) és Orosz István történész, a DE egykori professor emeritusa (2022) is átvehette.

Sajtóközpont – BZs

Forrás, fotó: MATE- KDKL