Kínai delegáció járt az egyetemen

A dél-kínai Guangxi tartomány és a Guangxi University of Finance and Economics (GUFE) képviselői szerdán és csütörtökön szakmai előadásokon, egyeztetéseken vettek részt és együttműködési megállapodást is kötöttek a Debreceni Egyetemmel.

A nyolctagú kínai delegációt Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, valamint az Informatikai és a Gazdaságtudományi Kar képviselői fogadták. Qin Rupei, Guangxi tartomány alkormányzója elmondta: több ponton is lehetőséget lát a DE és GUFE közötti együttműködés bővítésére, elsősorban az informatika, azon belül is a mesterséges intelligencia területén. Egy erről szóló  megállapodást is aláírtak a két felsőoktatási intézmény képviselői a kínai delegáció kétnapos látogatásán.

A vendégek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában szakmai továbbképzésben résztvevő 11 kínai orvossal is találkoztak. 2012 óta évente 15-20 orvos érkezik Guangxiból a Debreceni Egyetemre 3 hónapra, összesen már mintegy százan vettek részt továbbképzésen a tartomány finanszírozásában a klinikákon. Az alkormányzó és Guangxi tartomány vezető tisztviselői szorgalmazták a kapcsolatok további elmélyítését egészségügyi területen is.


A delegáció tagjai között Guangxi tartomány életében jelentős szerepet játszó üzletemberek is ellátogattak Debrecenbe, akik reményüket fejezték ki, hogy tovább erősödnek a magyar és kínai üzleti kapcsolatok.

A Debreceni Egyetemen jelenleg 324 kínai hallgató tanul. Számuk folyamatosan emelkedik, köszönhetően többek között a Debreceni Egyetem Nanjingban üzemeltetett képviseletének.

Sajtóiroda