Valóra vált álom Debrecenben

Életútjának mérföldköveiről mesélt és azokhoz kötődő zeneműveket adott elő Vásáry Tamás az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának nyitó hangversenyén. A zongoraművész a héten kezdi a munkát a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarral a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.

Életében először játszott Vásáry Tamás a Református Nagytemplomban 2018. július 15-én. A világhírű zongoraművész-karmester Debrecenben született, 12 éves koráig élt itt, saját elmondása szerint Debrecenben töltötte élete legboldogabb időszakát 6 és 12 éves kora között. A vasárnap esti rendhagyó koncerten azt is elárulta, felnőttként rendszeresen álmodott Debrecenről, és arról, hogy egyszer majd a Nagytemplomban zenél, ott, ahol nagyapja, Baltazár Dezső tiszántúli református püspök prédikált.

- Az élet különlegessége, hogy miután tavaly megkaptam a Szent István Érdemrendet, kiderült, hogy nagyapámat is ugyanezzel a legmagasabb állami kitüntetéssel ismerték el 1922-ben, csak abban az időben más volt a neve a díjnak – mondta büszkén a Nagytemplomban a tiszteletére összegyűlt közönségnek Vásáry Tamás, aki a Nemzet Művésze, Debrecen díszpolgára és a Debreceni Egyetem díszdoktora is.

A zongoraművész-karmester augusztusban tölti be 85. életévét, ebből az alkalomból köszöntötte őt Komolay Szabolcs, a város alpolgármestere, Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának professzora, valamint az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának professzorai és hallgatói.

Vásáry Tamás a nagytemplomi esten felidézte, hogy éppen 80 éve kezdett zongorázni, mesélt a debreceni gyermekévekről, a zeneakadémiai emlékekről és kapcsolatáról Kodály Zoltánnal. Beszélt az emigrációban töltött időszakról és a lemezfelvételekről, azokról az időkről, amikor több mint száz koncertet adott évente. Mindeközben a pályája mérföldköveihez kötődő zeneműveket játszott többek között Liszt Ferenctől, Beethoventől, Kodály Zoltántól és Chopintől, rendhagyó születésnapi koncertje zárásaként pedig négykezest játszott Váradi Judittal, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatójával.

A 85 esztendős művész a héten megkezdi a munkát a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarral, ami az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája keretében minden évben újjáalakul a debreceni Zeneművészeti Karon. Vásáry Tamás irányításával, Manuel de Falla, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán műveivel készülnek a fiatal zenészek, első hangversenyüket – az akadémia zárásaként – július 24-én, kedden adják Debrecenben, a Kölcsey Központban. Ezt követően – ahogy a korábbi években, úgy idén is – turnéra indul a világzenekar. Elsőként Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon lépnek fel, majd résztvevői lesznek a „Klassz a parton”-sorozatnak Balatonfüreden, végül Ljubljanában, a Szlovén Filharmónia hangversenytermében koncerteznek.

 

Sajtóiroda - TH