Innovatív szívsebészeti megoldások, életmentő katétertechnika – a szívbetegségek új terápiás és megelőzési lehetőségeiről lesz szó a Debreceni Egyetem szakembereinek részvételével március 1-4. között, a XXII. Debreceni Kardiológiai Napokon.

- Látványos előrelépések történtek a kardiológia ellátásban az elmúlt két évtizedben, melyek közül kiemelkedő jelentőségű, az úgynevezett TAVI-eljárás. Az aorta-műbillentyű katéteren keresztüli beültetése főként az idős betegek számára jelent megoldást, hiszen esetükben a nyitott szívműtétek kockázata már óriási – emelte ki az elmúlt húsz év egyik leginnovatívabb kardiológia eljárását Édes István, a Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikájának igazgatója.

A forradalmi szívsebészeti beavatkozás 2013 óta elérhető a Klinikai Központban, 2016 nyarától pedig, első vidéki intézményként a Debreceni Egyetemen, már OEP-finanszírozással is végeznek ilyen katéteres műtétet.

- Harminc százalékkal csökkentek a régió szív- és érrendszeri halálozási mutatói, többek között a 13 milliárd forintból megvalósult Auguszta-programnak köszönhetően. Ez kiemelkedő eredmény, mely kiválóan jelzi a debreceni kardiológiai ellátás színvonalának növekedését – tájékoztatott Czuriga István kardiológus professzor, a Debreceni Kardiológiai Napok titkára.

A szakember kiemelkedően fontosnak tartja az észak-kelet-magyarországi régió orvosainak folyamatos szakmai továbbképzését, az új kardiológiai eljárások és szakmai irányelvek átadását. Ennek jegyében, immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg március első hétvégéjén a város legnagyobb orvoskongresszusát, a Debreceni Kardiológiai Napok továbbképző konferenciát. A tanácskozáson a résztvevő kardiológusok, belgyógyászok, háziorvosok, rezidensek és PhD-hallgatók a szakma legkiválóbb képviselőitől hallanak majd előadásokat a kardiológia legfontosabb kérdéseiről.

Az idei rendezvény elsősorban a szívgyógyászat aktualitásaival foglalkozik. Ezek közül kiemelkedik az iszkémiás szívbetegség, ami hazánkban a legóvatosabb statisztikák szerint is több mint félmillió embert érint. A páciensek kétharmadánál magas vérnyomás, felénél cukorbetegség is társul a szívproblémához.

- Magyarországon az európai átlagot jelentősen meghaladja a koszorúér-betegségben szenvedők száma, ez az egyik vezető halálok. Népegészségügyi jelentősége miatt a konferencián komoly figyelmet fordítunk a kardiovaszkuláris betegségek megelőzési lehetőségeire, szó lesz a stabil koszorúér-betegség kezelési módjairól, valamint az akut koszorúérbeteg-ellátás aktualitásairól is – sorolta a kardiológiai napok fontos témáit Czuriga István.

A kongresszuson a kardiológiai és az onkológiai szakma egyre szorosabb kapcsolatára is felhívják a résztvevők figyelmét, akik emellett a szív-ritmuszavarokkal, a magasvérnyomással és a perifériás érbetegséggel kapcsolatos újdonságokról is tájékozódhatnak.


Az ország legjelentősebb kardiológiai konferenciáját Édes István és Czuriga István kardiológus professzorok 1995-ban négyszáz résztvevővel indították útjára a Debreceni Egyetem Kardiológiai Klinikája és a Debreceni Járóbeteg Kardiológiai Intézet közös szakmai szervezésében. Az érdeklődők száma azóta megháromszorozódott: március 1. és 4. között a XXII. Debreceni Kardiológiai Napokra több mint ezer látogatót várnak a Kölcsey Központba.

Sajtóiroda-MM