Kisiskolások a GYTK laborjában

A Debreceni Hatvani István Általános Iskola tanulói tettek látogatást a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A gyerekek nem csak elméletben ismerkedtek a gyógyszerészi hivatással, ki is próbálhatták magukat. A kar egyre nagyobb figyelmet fordít a tudományterület népszerűsítésére, az utánpótlás biztosítására.

A huszonhét második osztályos diák a munkaeszközöket, az alapanyagokat és a különböző munkafolyamatokat tekintette meg a Gyógyszerésztudományi Kar Auguszta-telepen található laboratóriumában. A gyerekek egyebek mellett megtudhatták, milyenek a tabletták és a kúpok, illetve miként készülnek a kenőcsök az oktatási célokat szolgáló laborban, ahol a másod-, harmad- és negyedéves gyógyszerészhallgatók sajátítják el a magisztrális, azaz egyedi, gyógyszertárban elkészíthető gyógyszerkészítés alapjait.

Ezután a kisiskolások gyógyszerészek és szakasszisztensek segítségével ki is próbálhatták magukat, egy néhány összetevős, egyszerű vizes, hidratáló krémet készítettek, melyet a saját ízlésüknek megfelelő illóolajokkal illatosítottak. A kész kenőcsöket hazavihették a családjuknak.

- Egyre több iskolából érkeznek a karra általános és középiskolások, januárban a vak és gyengénlátó gyerekek intézményéből is járt itt egy csoport. Célunk a Gyógyszerésztudományi Karon folyó tevékenység minél szélesebb körben történő megismertetése, a gyógyszerészi hivatás népszerűsítése, a jövő gyógyszerészeinek kinevelése és az egészségtudatos életmód terjesztése – fogalmazott Bácskay Ildikó, a DE GYTK oktatási dékánhelyettese.


Sajtóközpont - OCs