Képek, melyeket a zene ihletett

Több mint száz gyermek küldött be alkotást a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány Hang-Játék-Zene pályázatára. A rajzokból összeállított tárlat május 27-éig látható a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

Eseményekben gazdag hangversenyévadot zár az egyetem Zeneművészeti Kara és a Jövő Művészetéért Alapítvány, együttműködésükben csaknem ötven bérletes hangversenyen szórakozhatott a közönség. A kulturális kínálatot további bérleten kívüli rendezvények, kari és tanszéki események, versenyekhez és találkozókhoz kapcsolódó koncertek bővítették.

A Konzervatóriumi Esték, az Universitas hangversenysorozat és a Vasárnapi muzsika mellett ebben az évadban rendhagyó helyszínen, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár előterében együttműködésben a könyvtár munkatársaival útjára indították a Lélekmelengető zenés esték sorozatot is.

A gyermekeknek szóló Hang-Játék-Zene ifjúsági élménykoncertek három különböző műsorát összesen húsz alkalommal mutatták be a Liszt teremben. A programhoz kapcsolódóan idén is hirdettek rajzpályázatot a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Zenei könyvtárával közösen, a beérkezett 121 pályamunkát a Méliusz Könyvtár kiselőadó termében állították ki.

A tárlat megnyitóján Váradi Judit, a Zeneművészeti Kar dékánhelyettese a hangversenyek létrehozásának alapmotivációjaként Perelman Zongoraóra című könyvéből idézett egy gondolatot: „a zene továbbításának csodáját igyekszünk véghezvinni egyik embertől a másikig, és próbálkozásainknak se vége, se hossza.”

- Három szó jut eszembe a gyerekrajzokról. Az őszinteség, a bátorság és a színesség. Őszinték, mert a rajzi kifejezés a kisgyermekkor elsődleges megnyilatkozási formája. Mert a lélekből jövő üzeneteket fogalmazzák meg. Bátrak, mert gátak és megtorpanások nélkül kerül a papírra a forma, a jelenet és színesek, mert a gyermeki lélek kivetülései ezek, ahogyan ők látják a világot – emelte ki László János grafikusművész.

A megnyitót követően Hegyesiné Lázár Edit tavaszi népdalokat tanított a díjazottaknak, a pedagógusoknak és a szülőknek.

 

Sajtóiroda

 

Dokumentumok