Jubilál az intézet

Több mint négymillió vérvizsgálatot végeznek évente a Debreceni Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetében. A megalakulás óta eltelt 40 év eredményeit és a terveket pénteken egy tudományos konferencián ismertették.

- A Laboratóriumi Medicina Intézet 1978. január 1-jén kezdte meg működését 15 dolgozóval, az I-es számú Belgyógyászati Klinika alatti két kis helyiségben, valamint két használaton kívüli oktatószobában az Elméleti Tömbben, elég mostoha körülmények között - ismertette az intézet jelenlegi vezetője.

Kappelmayer János hozzátette, ma már mintegy 100 munkatársuk van és ideális helyen, egy modern épületben dolgoznak, az intézet 2012-ben költözött be az új In Vitro Diagnosztikai Tömbbe.

Az alapítás óta eltelt 40 évben jelentős változások történtek, a kezdeti 10-féle, évi 250 ezer vizsgálattal szemben jelenleg több száz fajta tesztből 4 és fél millió vizsgálatot végeznek évente.  

- Óriási változást hozott a diagnosztikában az informatika fejlődése. Többek között ennek is köszönhető, hogy sokkal több a vizsgálat, és sokkal hamarabb tudunk eredményt mondani. Gyorsítja a folyamatot az is, hogy a vérmintát nem eljáró kézbesítők hozzák, hanem 0-24 óráig egy több mint 8 kilométer hosszú, földalatti, zárt pneumatikus csőposta rendszeren keresztül érkeznek a laboratóriumba, amely az intézetet minden klinikai egységgel összeköti - mondta Kappelmayer János. 

Nemcsak a vizsgálatokban, hanem a kutatás és az oktatás területén is jelentős átalakulások voltak.

- Kezdetben a klinikai kémia 6 hétig tartó, kétórás gyakorlat volt, most kétféléves tárgy, ami szigorlattal zárul. Az általános orvostan-, mellett gyógyszerész-, fogorvostan-  és analitikus hallgatókat is oktatunk, körülbelül évi 2000 órában, angol és magyar nyelvű képzésben - hangsúlyozta az intézet vetője.

Kappelmayer János megjegyezte, hogy az intézetben nagyon fontosnak tartják, hogy a munkatársak folyamatosan képezzék magukat. A jövő legfontosabb kihívása pedig az, hogy megtartsák a szakembereiket.  


Az intézet alapításának 40 éves évfordulója alkalmából pénteken az In Vitro Diagnosztikai Tömbben tartottak konferenciát. A rendezvényen felelevenítették a kezdeteket és tudományos előadások hangzottak el. 

Sajtóiroda-CzA