Fontos meccs előtt a futsalosok

A sereghajtó Bőny otthonába utazik a három pontért a DEAC férfi futsalcsapata pénteken. Küzdelmes összecsapás vár a női futsalosokra és a férfi kézilabdázókra is a hétvégén.

Férfi futsal – létfontosságú rangadó

A bennmaradás szempontjából fontos meccset játszik pénteken 18:30-tól a DEAC NB I-es férfi futsalcsapata. Elek Gergő és legénysége a sereghajtó Bőny vendége lesz. A DEAC 12 ponttal jelenleg a 8. helyen áll, míg aktuális ellenfele eddig hat pontot gyűjtött, s ezzel az utolsó helyen szerénykedik.

 

Női futsal – legyőzni a veretlent

A listavezetőhöz látogat a tvégén a DEAC női futsalcsapata az NB II-ben. A lányok vasárnap 14 órától az eddig veretlen Reklám Press Skorpió együttesével mérkőznek meg Salgótarjánban. Darányi Antal edző úgy látja, hátrány csapata számára, hogy az elmúlt hetekben nem volt tétmeccsük, a Skorpiónak azonban igen. 

- Ez sosem jó. Ám edzettünk, ahogy szoktunk, és bár a nagypályás idény eléggé „bekavart” a felkészülésünkbe, én bízom abban, hogy felvesszük a kellő fordulatot, és visszavágunk az itthoni vereségért. Az első találkozón az előre felvázolt forgatókönyvet ki lehetett dobni, hiszen rögtön beszedtünk két gólt, majd még egyet. Remélem, ezúttal már az első perctől maximálisan koncentrálnak majd a lányok, s így egy ki-ki meccset játszhatunk a listavezetővel – fogalmazott a tréner.

 

Férfi kézilabda – visszavágni az Algyőnek

Idei első hazai bajnokiját játssza szombaton a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. A fiúk a két hellyel mögöttük álló Algyőt fogadják 18 órától a DESOK-ban. Szabó Csaba edző szerint ismét a játékosok mentalitása lehet a kulcs a sikerhez.

- Egy nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk, több NB I-es múlttal rendelkező játékosuk van. A mostani helyezésük nem mérvadó. Nem túl jó őszt produkáltak, és ezt szerintem most tavasszal szeretnék kijavítani. Néhány éve egyébként ők nyerték ezt az osztályt. Múlt héten a bajnokaspiráns Békést verték meg hazai pályán, ezért biztosan nagy önbizalommal lépnek pályára nálunk is. Próbálunk itthon a megszokott hozzáállásunkkal ismét meglepetést okozni – mondta Szabó Csaba.

 

Női kosárlabda – vendégségben a „szomszédvár”

Hazai pályán javíthat a DEAC-DSI női kosárlabdacsapata az Amatőr Bajnokság piros csoportjában. A jelenleg a 6. pozícióban tanyázó lányok a 3. helyen álló Nyíregyházi Kosársulit látják vendégül szombaton 18 órától a Kossuth Gyakorló Csengő utcai tornacsarnokában. Igazi „szomszédcsata” lesz tehát a soron következő bajnoki.