A Debreceni Egyetem is csatlakozott a környezettudatosság jegyében a WWF Föld Órája 2017 elnevezésű programjához. Világszerte azonos időben, március 25-én, szombaton 20 óra 30 perckor 187 ország több mint 3000 nevezetes épületének a díszkivilágítását kapcsolták le: a Debreceni Egyetem Főépülete, valamint az egyetemi tulajdonú cég által üzemeltetett Nagyerdei Víztorony is elsötétült 60 percre.
Az intézmény részvétele a nemzetközi kezdeményezésben jelzi, hogy a Debreceni Egyetem közössége elkötelezett az erőforrások fenntartható használata, a klímaváltozás negatív hatásainak megelőzése, a biológiai sokféleség megőrzése és a környezettudatos gondolkodás terjesztése mellett.
A DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsága is részt vesz a világméretű önkéntes programban: akciójukkal március 29-én, szerdán hívják fel a figyelmet a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. A környezettudatosság jegyében ezen az estén 20 óra 30 perc és 21 óra 30 perc között szünetel majd az áramszolgáltatás az egyetemi, Kossuth Lajos I-es, II-es és III-as számú kollégiumokban.
A rendezvény keretében már 19 óra 30 perctől szórakoztató programokkal várják a hallgatókat a Kossuth Lajos Kollégiumok közötti téren. A Hortobágy Néptáncegyüttes, a Nightrain és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói lépnek fel, majd a Lángoló Csigák tűzzsonglőr csapat szórakoztatja a résztvevőket 22 óráig.
Sajtóiroda - TH