Épülhet a Learning Center

Csaknem három milliárd forintból készül el 2019 végére a Debreceni Egyetem modern, többfunkciós tanulóközpontja. Az előkészítő munkálatok már szeptember elején megkezdődtek.

Az új épület az Egyetem téri campuson egy háromszög alakú telken (a Kémiai épület mögött, a Sporttudományi Oktatóközponttal szemben) kap helyet. A beruházás tervezett bekerülési költsége 2,8 milliárd forint. A létesítmény a közösség építését szolgálja majd, hiszen a különféle nemzetiségű és nagy létszámú diákságot egy tanuló közösségé integrálja, egy-egy kultúra egyéni igényeit is figyelembe véve. Az új, többfunkciós, modern és komfortos tanulóközpontban a hallgatók önállóan, vagy kis csoportokban is készülhetnek, emellett előadások és vizsgák helye is lesz az új épület.

A háromszintes, 7000 négyzetméter alapterületű tanulóközpont vasbeton szerkezetű lesz, egy felszín alatti 80 férőhelyes mélyparkolóval és egy könnyűszerkezetes gépészeti tetőszinttel. A földszinten egy központi aula, az I. emeleti szintről is megközelíthető 299 fős előadó terem, büfé, iroda, közösségi terek és kiszolgáló terek kapnak helyet, a bejáratok előtt pedig pihenőkerteket építenek ki. Az I. emeleten nyitott, térfalakkal tagolt közösségi tanuló boxokat alakítanak ki. A II. emeleten 200 férőhelyes elektronikus vizsgáztató terem, oktató termek, elkülönített konzultációs terek, imaterem, míg a III. emeleten egy szerverterem és gépészeti terek helyezkednek majd el.

Az építési terület előkészítő munkálataninak részeként először az új gázvezetéket építik ki, és a körzeti gáznyomásszabályzó állomást helyezik át az Egyetem téri campus Dóczy utca felőli nyugati kerítés vonalában. Az új gázfogadó telepítési helyén és a campust ellátó új gázvezeték mentén védőzónát alakítanak ki, ez a növényzet rendezésével jár.

A területet már felmérték, biológus- és botanikai szakértő készített javaslattervet. A szakvélemény szerint a területen 25-35 évvel ezelőtt gyérítő vágást hajtottak végre, és ekkor ültették a jelenleg meglevő – túlnyomó részt – invazív, tehát nem honos fafajokat az akkor megmaradt néhány idős és jelentős értéket képviselő kocsányos tölgy közé.

A beruházás megvalósulásához – a szakértő hozzájárulásával és a szakvéleményben foglaltak figyelembevételével – az érintett fákat hamarosan kivágják, az új gázvezeték nyomvonalának egy szakaszán pedig a néhány éve telepített, őshonos kocsányos tölgy és nyugati ostorfa egyedeket áttelepítik.

Sajtóiroda-TB