Együtt 13 nemzet fiatal zenészei

Hatalmas sikert aratott a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar debreceni bemutatkozó hangversenyén. A kedd esti koncerttel zárult az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hagyományos nyári rendezvénye.

Az Amerikai Egyesült Államokból, Costa Ricából, Hongkongból, Kínából, Dél- Koreából, Portugáliából, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Magyar-, Spanyol-, Lengyel- és Olaszországból érkezett fiatalokból állt össze idén a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar. Az ifjú muzsikusok 13 napig készültek együtt az akadémia keretében.


- Az elmúlt két hétben 15 mesterkurzuson 28 professzor tanította azt a több mint 170 énekes, illetve hangszeres középiskolást, egyetemistát és friss diplomást, akik a világ minden tájáról érkeztek a Zeneművészeti Kar nyári akadémiájára. Közülük 75-en kapcsolódtak be a világzenekar munkájába, amelynek művészeti vezetője idén is Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester – ismertette Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója a keddi hangverseny kezdetén.

A világzenekar Manuel de Falla „A háromszögletű kalap” című szvitjét Bolyky Zoltán vezényletével adta elő, majd Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét játszották Ivana Damjanov közreműködésével. A szerbiai tehetség 4 évesen kezdett zongorázni, 7 évesen már díjat nyert, azóta pedig 40 első helyezést ért el versenyeken. Idén ő érdemelte ki az International Piano Competition Vásáry-különdíját. A 19 éves zongoristát többször is visszatapsolta a Kölcsey Központ közönsége.

A névadó Kodály Zoltántól idén a Háry János című szvitet tűzte műsorára a világzenekar, az augusztusban 85. életévébe lépő Vásáry Tamás irányításával.


- Szinte a lehetetlenre vállalkozunk minden évben azzal, hogy 12-13 nap alatt próbálunk meg zenekart formálni olyan gyerekekből, akik a világ legkülönbözőbb tájairól jönnek és korábban még kizárólag csak szólóban játszottak. A végén azért mindig megtaláljuk az összhangot, így történt ez most is. Mivel pályafutásom során csaknem 160 zenekarral dolgoztam már, megvannak a módszereim, őket például meditáltattam a próbák előtt, hogy jobban tudjanak koncentrálni – árulta el a világhírű művész.


Vásáry Tamást és a világzenekart – ahogy a korábbi években, úgy - ezúttal sem engedte el ráadás nélkül a debreceni közönség. A koncertet Brahms: Magyar táncok című darabjával zárták, amibe a karmester a nézőket is bevonta.

A nagysikerű debreceni bemutatkozást követően a következő napokban még három hangversenyt ad a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar: Budapesten, Balatonfüreden és Ljubljanában.

 

Sajtóiroda - TH