Egyetemünk hírei az Alföld TV-n

Virágkarnevál, gólyatábor, Farmer Expo, NeMaMat – az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.

A legújabb műsorban beszámolót láthatnak arról, hogy rekordszámú, több mint kétszáz hajdú-bihari családorvos csatlakozott a Debreceni Egyetem „Szakemberek Betegeink Biztonságáért” című programjához, valamint arról is, hogy újabb két duális képzéssel bővült a Debreceni Egyetem kínálata a Természettudományi és Technológiai Karon.


Megtudhatják, hogy a Klinikai Központ dolgozói közül ki érdemelte ki idén a Juhász Zsuzsa életműdíjat, és miért kapott elismerést az egyetem Karcagi Kutatóintézete a Farmer Expón, ahol nemcsak ízletes, saját termesztésű gyümölcsökkel és zöldségekkel, valamint őshonos állatokkal, hanem korszerű tudományos eredményekkel várta az intézmény agrárkara a termelőket, a tenyésztőkkel pedig együttműködési megállapodást kötött az egyetem a fekete mangalica megmentésére.


Virtuálisan ellátogathatnak a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának tizedik, jubileumi gólyatáborába, ahol csaknem 2300 elsőéves ismerkedett az egyetemi élettel, illetve azokba a kollégiumokba is betekinthetnek, ahol a hallgatók – elmondásuk szerint – életük legszebb éveit töltik.


Megnézhetik, hogyan kelt életre a Debreceni Egyetem főépülete a karneváli héten és megcsodálhatják az intézmény innovatív virágkocsiját, illetve a kompozíciót kísérő csaknem 100 fős tánccsoportot is.

Riportot láthatnak a Debreceni Nyári Egyetem Nem Magyar Anyanyelvű Magyartanárok konferenciájáról, kiderül, miért szervezett határon túli gyerekeknek és pedagógusaiknak népmesetábort az intézmény hajdúböszörményi kara, és meghallgathatják, hogyan szóltak a ciprusi melódiák a Klasszikus Gitárosok Debreceni Fesztiválján, a Zeneművészeti Kar egyhetes továbbképzésén. 


Sajtóiroda - TB