Diplomaosztó a Műszaki Karon

Szombaton két esemény keretében tartotta a Debreceni Egyetem Műszaki Kara diplomaosztó ünnepségét. A rendezvényeken 352 végzős vette át diplomáját, és átadták a kar kitüntetéseit, elismeréseit is.

A Főépület Díszudvarán rendezett délelőtti ünnepségen építész, építő-, gépész-, környezet- és mechatronikai mérnökök, valamint műszaki menedzserek vehették oklevelüket. 

- A világ két éve többnyire képernyők mögé kényszerült. A műszaki felsőoktatásban, a gyakorlati képzés miatt ez nagyon nehéz feladatott jelentett, de a kar ezt a gondot is sikeresen áthidalta – mondta beszédében Husi Géza. A Műszaki Kar dékánja hangsúlyozta: a műszaki képzéseket sokan tartják nehéznek, elvégezhetetlennek, bonyolultnak, ezt a vélekedést a végzős hallgatók most megcáfolták, mert diplomás mérnökként, műszaki menedzserként köszönnek el az egyetemről. 

- Néhány év gyakorlat után a világ technikai fejlődésében kell szerepet vállalniuk, hiszen a következő 30-40 év telefonjait, járműveit, gyárait, erőműveit, épületeit, gépeit kell megalkotniuk, üzemeltetniük, karbantartaniuk. De mindezt csak folyamatos önképzéssel tehetik meg, ami szükséges ahhoz, hogy a társadalom hasznos tagjai lehessenek, amely most a következő évtizedek technikai fejlődését várja el Önöktől – fogalmazott Husi Géza.

A friss diplomások Ailer Piroska műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettestől és a kar dékánjától vehették át diplomájukat.

Az ünnepségen adták át a kar kitüntetéseit, elismeréseit is. A Műszaki Kar tanácsa sokoldalú, a hallgatók gyakorlati képzése terén kifejtett tevékenységéért Címzetes Egyetemi Docens címet adományozott Makkai Csanádnak és Uzdi Istvánnak.

A Műszaki Kar Díszoklevele kitüntetést Herczeg Zoltán és Perecz Tamás vehette át.

Kiemelkedő munkájáért Dékáni Dicséretben részesült Csernusné Ádámkó Éva adjunktus, Kulcsár Balázs egyetemi docens, Sipos Csanád mesteroktató, Szodrai Ferenc egyetemi docens, Csonkáné Dóró Júlia Lilla ügyvivő-szakértő és Tóth Krisztina ügyvivő-szakértő.

A Hallgatói Önkormányzat elnökének és alelnökének Elismerő Oklevele kitüntetésben részesül Tóth Szabolcs Balázs, Mechatronikai mérnök BSc-szakon végzett hallgató. Beregi Petra, Galajda Teodóra, Kőrösi Boglárka és Vekker Denisz József műszaki menedzserek Műszaki Menedzser Diplomadíjat, Hajnal Petra környezetmérnök pedig Környezetvédelmi Diplomadíjat vehetett át.

A diplomaosztón átadták a Debreceni Egyetem Tehetségtanácsának elismeréseit, valamint a kiemelkedő Tudományos Diákköri Munkáért járó okleveleket is. Az ünnepség a nyugállományba vonuló Anton Sándorné ügyvivő-szakértő köszöntésével zárult, aki több mint négy évtizeden át dolgozott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, illetve annak jogelőd intézményeiben. 

A délutáni, ugyancsak a Főépület Díszudvarán tartott ünnepség a külföldi diákok nagy létszáma miatt magyar és angol nyelven zajlott. 

Az eseményen kitüntetéses okleveleket is átvehettek azok a hallgatók, akik a záróvizsga valamennyi tárgyából jeles eredményt értek el, a diplomamunka és valamennyi szigorlati/alapvizsga/kiemelt kollokvium érdemjegye jeles, az összes többi vizsgájának és gyakorlati jegyének átlaga legalább 4, továbbá osztályzatai között közepesnél rosszabb nincs. A kétciklusú képzés alapképzési szak, valamint mesterképzési szak esetében kitüntetéses oklevelet az a hallgató kaphat, aki a záróvizsga minden tárgyából jeles eredménytért el, diplomamunkája eredménye jeles, az összes többi vizsgájának érdemjegyei és gyakorlati jegyei között jónál rosszabb nincs.

Mechatronikai mérnöki szak (BSc): Nagy Anna Rózsa, Sebestyén Zsombor

Angol nyelvű Gépészmérnöki szak (MSc): Rai Sawan Kumar, Zia Salman

Mechatronikai mérnöki szak (MSc): Simon Dávid

Angol nyelvű Mechatronikai mérnöki szak (MSc): A.Aldineh Haya Atef Khalil, Lemos Bento Juliana

Műszaki menedzser szak (MSc): Horvay Boglárka Emese, Mányi Gréta Patricia

 Angol nyelvű Műszaki menedzser szak (MSc): El Masri Jawad, Naseer Ali Kahtan Naseer, Zahid Erum

- Önöket tanulmányuk jutalmául okleveles gépészmérnökké, okleveles környezetmérnökké, okleveles létesítménymérnökké, okleveles mechatronikai mérnökké, okleveles műszaki menedzserré, okleveles szerkezet-építőmérnökké, okleveles településmérnökké, mérnök coach szakmérnökké, coach-á, lean menedzserré, lean szakmérnökké, minőségirányítási szakemberré, minőségirányítási szakmérnökké nyilvánítjuk, és felruházzuk mindazokkal a jogokkal és kiváltságokkal melyek a törvény erejénél fogva a mérnököket megilletik – köszöntötte a friss diplomásokat Ailer Piroska. 

Az ünnepség zárásaként a Műszaki Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszéke által alapított Műszaki Menedzser Diplomadíjat vehetett át Balogh Evelin okleveles műszaki menedzser és Jawad El Masri graduated Engineering Manager, valamint a tanszék Diplomadíjában részesült Kakuk-Kiss Noémi minőségirányítási szakmérnök és Oliveira Pereira Kadmiel Naliel environmental engineer.

A délutáni program a Debreceni Egyetem Tehetségtanács DETEP okleveleinek, valamint a kiemelkedő Tudományos Diákköri Munkáért járó elismerések átadásával zárult.

Sajtóiroda – BZs