#DEaktív

A Debreceni Egyetem több száz hallgatója és dolgozója kapcsolódott be az Európai Unió legnagyobb szabadidősport-programja, a #BeActive eseményeibe. Egy héten át kilenc sportágban küzdöttek a mozogni vágyó egyetemi polgárok az érmekért.

A szeptember 24-i túra-napon Szilvásváradra, a Szalajka-völgybe indultak a hallgatók. A kiránduláson a résztvevők meglátogatták a Milleneumi kilátót, jártak Istallóskőn és felültek a kisvasútra is.

A kispályás labdarúgótornára a rossz idő miatt kevés csapat jelentkezett, ennek ellenére jó hangulatú, küzdelmes mérkőzéseket láthatott a közönség. Az első helyen az Eagles FC végzett, majd az Osood, az Avengers és a Vietnam alakulata állhatott a dobogóra.


A Klinikai Campus csarnokában 10 csapat részvétével zajlott a nagy népszerűségnek örvendő 3x3 kosárlabda-bajnokság. A tornán igazi nemzetközi mezőny jött össze az egyetemi polgárokból. A bajnok Heavy D and the Boys 14 mérkőzésen át jutott el az arany éremig. Ezüstérmes lett a The spice boys, a bronzot pedig az Erku pro vihette haza.

A színvonalas és jó hangulatú sakkbajnokságot nyolc, többségében szintén külföldi hallgató részvételével rendezték meg. A verseny az alábbi eredménnyel zárult: Ahmed Abdelbaky, Al Khatib Shadi, Hódosi Antal, Aqih Aseel és Boros Brigitta.

A tenisz-összecsapásoknak a Böszörményi úti Teknős csarnok adott otthont. Az első helyen Balogh Bálint végzett, akit Ramtin Akbari, Máté Dominik és Louis Salome követett.

Az okos futáson indulók megtanulhatták, hogyan kell bemelegíteni sportolás előtt, illetve az izmokat nyújtani a futás után. A Nagyerdei Stadion körül rendezett versenyen a férfi oktatók kategóriájában László Zoltán bizonyult a legjobbnak, majd Horváth Balázs és Korpás István ért célba. A női hallgatók közül Oggo Evelyn Abara szerezte meg az első helyet, de Choma Dorottya és Dévai Viktória is dobogóra állhatott. A férfi hallgatók között Helriston Andrade volt a leggyorsabb, Irházi Csaba és Boda Milán előtt.

Az Unifit-ben megtartott asztalitenisz egyéni versenyeken a késői kezdés ellenére is sokan mérték össze tudásukat. A hölgyek között Szakács Ágnes végzett az élen, Zemenszky Zea a második, Szakács Boglárka pedig a harmadik helyen zárt. A férfiak kategóriájában Renny J. Bastidas lett az első, Zhang Junkai ezüst, míg Győri Roland bronzérmet szerzett.

A Böszörményi úti Campus kézilabdacsarnokában megrendezett mix röplabda bajnokság ismét hatalmas csatákat hozott. Végül a Szikla FC csapata diadalmaskodott, megelőzve az SL, az IK Rémei és a DE Kikaptok alakulatát.

Az Unifit Fitness & Gym Center nyílt nappal készült az Európai Sporthétre. Az ingyenes konditermi lehetőséget több tucat hallgató vette igénybe. 

Sajtóiroda-TB