A hosszabbításban jött a győztes gól

A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata a 94. percben szerzett találattal nyert Tiszaújvárosban. Kézilabdázóink hazai pályán diadalmaskodtak a BFKA ellen, míg női röplabdázóink alulmaradtak a Szegeddel szemben.

Kézilabda
A Balaton-Felvidéki Kézilabda Akadémia látogatott szombat este a DESOK-ba. A fiatal játékosokból álló gárda két sikerrel kezdte az NB I/B alsóházi rájátszást, a mieink viszont az első győzelmükre hajtottak. A végig remek teljesítményt nyújtó debreceniek végül nagy izgalmak közepette 25-24-re nyertek.

Labdarúgás
A DEAC futballistái a Tiszaújváros otthonában vizitáltak vasárnap délután. Októberben 5-0-ra vertük a borsodi ellenfelet, ezúttal azonban jóval nehezebb dolgunk volt. Sokáig 1-1-re állt a mérkőzés, ám a 94. percben a csereként beszálló Tochukwu egy lecsorgó labdát a kapuba vágott, így a mieink három ponttal tértek haza.

– Azt kaptuk a Tiszaújvárostól, amire számítottunk. Az első félidőben remek teljesítményt nyújtottak a fiúk, és a szünetet követően is mi irányítottunk, majd jött a büntető, ami szerintem rossz döntés volt a játékvezetőtől. Nagy erőket mozgósítottunk a győzelemért, szerencsére az erőfeszítéseink eredményre vezettek. Örülök, hogy a kispadról érkező futballisták remek teljesítményt nyújtottak. Gratulálok a fiúknak, példamutatóan küzdöttek! – összegzett Sándor Tamás vezetőedző.

Röplabda
A Debreceni Egyetem női röplabdacsapata a Szegedet látta vendégül az NB II felsőházában. A találkozót a csongrádiak nyerték 3:1 arányban, így megerősítették második helyüket a tabellán, míg a DEAC továbbra is a harmadik pozíciót foglalja el.

További részletek

NyD