Gyires Bélára emlékeztek

A Matematikai és Informatikai Intézet meghatározó professzorára, a Valószínűségszámítás és Alkalmazott Matematika Tanszék alapítójára emlékeztek pénteken a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A rendezvény keretében díjakat adtak át, és tudományos előadásokat tartottak.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjas hallgatók, a TDK okleveles résztvevői, évfolyamelsők és a programozói verseny díjazottjai vették át elismeréseiket a 22. Gyires Béla Informatikai Nap alkalmából december 13-án, pénteken a kar Kassai úti épületében.

Hajdu András, az Informatikai Kar dékánja a rendezvény kapcsán a hirek.unideb.hu-nak elmondta, hogy a kar mindig büszkén emlékezik meghatározó és iskolateremtő professzoraira, akiknek vitathatatlan szerepük volt a tudományterület és az intézményi egység fejlődésében. A kari vezető hozzátette, hogy az emlékezésen túlmutatva, ebben az évben a karon folyó tudományos kutatásokat, projekteket is ismertették.

- Annyi különféle kutatási program és projekt zajlik a karon, hogy sokszor még a kollégák sem tudják, hogy min dolgoznak a szomszéd laborban. Éppen ezért gondoltunk rá, hogy jó lenne bemutatni ezeket a kari rendezvény keretében. A kutatások multi- és interdiszciplináris jellegéből adódóan a kutatóknak is hasznos, ha más szemszögből, új aspektusból érkeznek észrevételek, ötletek – fogalmazott a dékán.

Fazekas István, az IK tudományos és pályázati dékánhelyettese az előadásokat megelőző köszöntőjében a pályázati projektek fontosságát hangsúlyozta, amelyek nemcsak forrást jelentek, de az ipari szereplőktől származó igények révén a karon folyó kutatási tevékenység számára is új impulzust adnak.

Elsőként Harangi Balázs adjunktus ismertette a HU-MATHS-IN - Magyar Ipari Innovációs Matematikai Szolgáltatási Hálózat tevékenységének elmélyítése (EFOP-3.6.2-16- 2017-00015)  című pályázatot, majd bemutatta a neutrális hálók és a mélytanulás alkalmazását klinikai képalkotó rendszerekben célzó miniprojektet.

Ispány Márton oktatási dékánhelyettes a Debrecen Venture Catapult Programról (EFOP-3.6.1-16-2016-00022) tájékoztatta a jelenlévőket, majd Besenczi Renátó tanársegéddel okos járművek és közlekedéstervezés témában tartott előadást.

Fazekas István dékánhelyettes az Integrált kutatói utánpótlásképzési program az informatika és számítástudomány diszciplináris területein (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00002) című projektet mutatta be. Sütő József adjunktus a sekély és mély tanulással, levélzet alapján történő fafajta-meghatározást ismertette.


Pethő Attila professzor a SETIT, IoT rendszerek biztonságát növelő technológiák (2018-1.2.1-NKP-2018-00004) című projekt céljairól és első eredményeiről számolt be. Tomán Henrietta a Pályaorientáció, valamint a matematikai, természettudományos, informatikai, műszaki szakok népszerűsítése a felsőoktatásban (EFOP-3.4.4-16) című pályázat, Varga Imre pedig A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében (EFOP-3.4.3-16-2016-00021) című pályázatot mutatta be.

Sajtóiroda - TPL