GIS Day az egyetemen

Műszerbemutatóval, szakmai előadással és kerekasztal-beszélgetéssel várta az érdeklődő hallgatókat és középiskolásokat a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke a Nemzetközi Térinformatikai Napon.

A Természettudományi és Technológiai Kar Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke harmadik alkalommal csatlakozott a Nemzetközi Térinformatikai Nap (GIS DAY) rendezvénysorozathoz, melynek célja a geoinformatika népszerűsítése, a tudományterület hasznosítási lehetőségeinek bemutatása.

A november 15-ei szakmai nappal elsősorban a pályaválasztás előtt álló diákokat és a térinformatika iránt érdeklődő hallgatókat célozták meg. Egy középiskolásoknak szóló, bevezető térinformatikai előadással indult a rendezvény, majd a Földtudományi Intézet épülete előtt a térinformatikai elemzésekhez alkalmazott modern eszközöket és műszereket mutattak be: a geodéziai GPS-ek és mérőállomás mellett a Geodézia Kelet Zrt. egyedi építésű drónját, valamint a Hidrobiológiai Tanszék medertérképező és áramlásmérő műszerét tekinthették meg az érdeklődők.


A bemutatót követően az egyetemi hallgatók egy kerekasztal-beszélgetésen vettek részt a munkaerőpiac szereplőivel. A Geodézia Kelet Zrt. részéről Dányi József vezérigazgató és Góré Tibor vállalatfejlesztési igazgató mint nagy múltú országos jelentőségű szervezet mutatkozott be, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságot Szankovics Mónika, a hivatal térinformatikusa képviselte. Sándor Csaba a hazai start-up cégek oldaláról a ViaMAP Kft, a Polidesign és a légtér.hu cégek képviseletében jött el a rendezvényre. A vállalatok képviselői arról beszéltek a hallgatóknak, hogy mik az elvárások a munkaerőpiacon, mi az a tudás, amivel felvételt nyerhetnek a végzett hallgatók egy-egy álláshelyre. A közönség soraiból is érkeztek kérdések, részben szakmai, részben a jelentkezők kiválasztásával, valamint a munkarenddel kapcsolatban.

Sajtóiroda - TPL