Fejlődő kazah kapcsolatok

A kettős diplomák rendszerében, valamint az orvosképzés területén keresi az együttműködés lehetőségeit a Debreceni Egyetemmel az Astana IT University, illetve egy kazah klinikai hálózat. A kedden érkezett delegáció ellátogatott a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központba és az Általános Orvostudományi Karra is.

A Kazah Köztársaság digitális átalakulási programjának megvalósítására tervezett, magasan kvalifikált mérnökök és szakemberek képzésére specializálódott intézmény, az Astana IT University vezetőit, valamint a velük partnerségben működő klinikai hálózat képviselőit Pető Károly általános rektorhelyettes és Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató fogadta a Debreceni Egyetem Főépületében. 

A kazah egyetem rektora a megbeszélésen ismertette, hogy az Astana IT University a közép-ázsiai digitális átalakulás kompetenciaközpontja, a digitális közgazdaságtan területén, interdiszciplináris technológiákra építve képez szakembereket. A 2019-ben alakult felsőoktatási intézmény hallgatóinak száma a kezdeti 614-ről mára több mint hatezerre nőtt. Omirbayev Serik kiemelte, hogy keresi a kettős diplomarendszer bővítésében a lehetőségeket a Debreceni Egyetemmel. 

- Számos amerikai, európai és kínai egyetemmel van már kettős diplomát adó képzésünk, ezek mellett pedig országhatáron túli kihelyezett képzéseket is működtetünk Romániában, Kárpátalján és Szlovákiában – tájékoztatta a küldöttséget Pető Károly rektorhelyettes. 

A delegáció egyetemi és minisztériumi tagjai a megbeszélésen bemutatták a kazah kormány orvosképzés támogatását célzó stratégiáját, valamint azt a 25 klinikával rendelkező ellátórendszer-hálózatot is, mely a szükséges informatikai háttér biztosításában szoros együttműködésben áll az Astana IT University-vel. Mint fogalmaztak: a kazah orvosképzés erősítését célul tűzve vizsgálják az együttműködés különböző lehetséges formáit a Debreceni Egyetemmel. 

A szándékot megállapodásban rögzítették a keddi találkozón, mely az orvosképzés terén történő együttműködés mellett kitér a kettős diploma-kiadás lehetőségének vizsgálatára is az informatikai képzésben.   


A küldöttség a Főépületben tartott megbeszélést követően látogatást tett a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központban és az Általános Orvostudományi Karon is. 


Sajtóközpont - TH