Etikai bizottsági tagokat választanak az orvosok

Kedden kezdődik a vármegyei etikai bizottsági választás Hajdú-Biharban. Az orvosok kollégáik közül, közvetlenül választhatják meg a bizottsági tagokat, akik első fokon eljárnak a szakmai-etikai ügyekben. A Hajdú-Bihar vármegyei szavazást augusztus 8-a és 10-e között tartják a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának három campusán.

Az Etikai Bizottság a vármegyében dolgozó orvosok, fogorvosok és az egészségügyi területen dolgozó diplomások (például: klinikai szakpszichológusok, klinikai mikrobiológusok, klinikai sugárfizikusok) maguk közül közvetlenül választott testülete.  

Augusztus 8-án a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campusán az Elnöki Hivatal Látogatóközpontjában, augusztus 9-én a Gróf Tisza István Campus Főépületének igazgatói tárgyalójában, augusztus 10-én pedig a Kenézy Gyula Campus Elnöki Hivatalában kijelölt szavazókörben lehet leadni a voksokat 9 és 13 óra között.  
  
Az a választásra jogosult, aki egészségi állapota miatt mozgásában korlátozott, mozgóurnát igényelhet. A mozgóurnás szavazást Hajdú-Bihar vármegyében augusztus 8-án 14:30 és 16 óra között, illetve augusztus 9-én 15 és 16 óra között tartják. 

A Vármegyei Etikai Bizottság választásával kapcsolatos valamennyi tudnivaló megtalálható a Klinikai Központ honlapján

Sajtóközpont - CzA