Értékteremtő tudomány Szolnokon is

Egészségipar, járműipar, turizmus – ezekkel a témákkal foglalkozott az a konferencia, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendeztek meg szerdán a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusán.

- A szolnoki felsőoktatás 2003 óta minden évben csatlakozik a Magyar Tudomány Ünnepéhez. Megtisztelő, hogy idén már a DE Gazdaságtudományi Kar részeként mutatkozhatunk be az országos programsorozaton – hangsúlyozta Szabó Attila campusigazgató a rendezvény megnyitóján.

A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakbizottságával közösen szervezte meg az intézmény. A tanácskozáson a Debreceni Egyetem kiemelt fókuszterülete, az egészségipar innovációs törekvéseit és eredményeit mutatta be Szilvássy Zoltán rektor. Ennek kapcsán kitért arra is, hogy a debreceni modellt Szolnokra kiterjesztve ezen a megyeszékhelyen komoly potenciál lehet a vasútfejlesztésben.

- Ennek a városnak páratlan vasúttörténeti, vasútfejlesztési múltja van és jövője lehet. A Debreceni Egyetem már gőzerővel fejleszti ehhez kapcsolódóan a villamosmérnök képzését, és segít abban is, hogy a szolnoki vasútfejlesztéssel és járműjavítással foglalkozó vállalatokat összefogja – hívta fel a figyelmet Szilvássy Zoltán.

A járműfejlesztés trendjeivel foglalkozott Ailer Piroska műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettes előadása is, aki a DE Műszaki Kar hamarosan induló új járműmérnök alapszakán túl az intézmény kutatás-fejlesztési terveiről is beszélt.

- Mindennek a kiindulópontja természetesen azok a járműipari szereplők, akik Debrecenbe és környékére érkeztek, köztük a legnevesebb a BMW, amely további beszállítókat is vonz majd a városba és a régióba. A műszaki képzés fejlesztésének első, és legfontosabb célja ezeknek az iparági szereplőknek a támogatása olyan hallgatókkal, olyan fiatal mérnökökkel, akik a megfelelő szaktudással, készséggel, tapasztalattal rendelkeznek. Ezzel együtt a Debreceni Egyetem arra is képes a maga oktatói, kutatói gárdáján keresztül, hogy a cégeknél folyó munkát támogatni tudja. Ennek kapcsán több területen is kutatásokat tervezünk: az elektromos és hibrid hajtásrendszer -, illetve az autonóm járművek-, a hajtásrendszerek optimalizálását szolgáló szimulációk -, az akkumlátor technológiák -, valamint a hidrogéntárolás fejlesztésére – jelentette be a rektorhelyettes.

A konferencia további előadásain Móré Marianna, a DE Egészségügyi Kar dékánja a tudáselismerésről, Zsuga Judit, a DE Népegészségügyi Karának dékánja az egészségről, mint tudatos döntésről született tudományos eredményeket ismertette.

Palik Mátyás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának katonai repülési dékánhelyettese a hazai repüléstudomány 70 évéről, Mondok Anita, a DE Gazdaságtudományi Karának oktatója pedig az „Alföld szíve” élménypontok ismertségéről beszélt.


Sajtóiroda-TB