Első lépések a kutatói pálya felé

Tüdőgyógyászati, kardiológiai, gyógyszerésztudományi és biofizikai kutatásokba is bekapcsolódhatnak a Debreceni Egyetemen a Sántha Kálmán Szakkollégium idei, immár 16. alkalommal megrendezett Nyári Tudományos Táborának diákjai. A kéthetes tehetséggondozó programon ebben az évben 27, élettudományok iránt érdeklődő középiskolás veszt részt.

A Nyári Tudományos Táborban a diákok betekintést nyerhetnek a Debreceni Egyetem (DE) élet- és orvostudományi kutatásaiba, a legújabb vizsgálati módszerekkel és a legmodernebb eszközökkel ismerkedhetnek. 

- Amikor a Nyári Tudományos Tábor alkalmával a Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiuma kinyitja kapuit a középiskolások előtt, akkor nemcsak az intézményünket szeretnénk megmutatni. Elvezetjük a diákokat az orvostudománytól elválaszthatatlan felfedezések, a kutatások világába is. Megtapasztalhatják, mit jelent a tudás iránti igény és kényszer: azaz a még megválaszolatlan kérdésekből fakadó folyamatos kutatási szükség. Reményeink szerint a tábor résztvevői az itt szerzett tapasztalataikat egyetemi felvételijüket követően intézményünkben kamatoztatják, tudományos munkájukat folytatják majd – mondta a tábor hétfői megnyitóján Németh Norbert, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) oktatási dékánhelyettese.

Papp Zoltán, az ÁOK tudományos dékánhelyettese szerint a Sántha Kálmán Szakkollégium az orvostudományok iránt érdeklődő tehetséges fiatalok támogatása és megfelelő irányba orientálása céljából a legtökéletesebb választás, a Nyári Tudományos Tábor pedig egyedülálló lehetőséget kínál, hogy megismerjék a tudományos élet lehetőségeit.

- Az orvosbiológiai kutatásokat végző intézmények 5-5 hallgatója évente felvételt nyer a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) multigenerációs tehetséggondozó programba. Az NTA egyetemi képzési rendszerébe a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, a Fogorvostudományi Kar, az Egészségtudományi Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói jelentkezhetnek. A programban részt vevő „Szent-Györgyi hallgatók” nagy eséllyel indulhatnak a tudományos fokozat, a PhD megszerzésére. A célunk, hogy segítsük, támogassuk a tehetséges fiatalokat, hogy eljussanak a képességeikből fakadó legmagasabb szintre – fejtette ki Papp Zoltán, a Nemzeti Tudósképző Akadémia Debreceni Egyetem Tudományos Műhely szakmai vezetője.

A Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiuma 2009-ben indított tehetséggondozó programjában idén 27, az élettudományok iránt érdeklődő középiskolás vesz részt. Az idei táborba Debrecen mellett érkeztek fiatalok többek között Mátészalkáról, Nyíregyházáról, Budapestről és még Zentáról is.

Bereczky Zsuzsanna, a Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék vezetője a tábor programját bemutatva kiemelte: az idei Nyári Tudományos Tábor első két napján a diákok elméleti oktatást kapnak, majd tutorok támogatásával bekapcsolódhatnak egy választott intézet munkájába, kutatásaiba. A tábor végén a fiatalok tutoraik és társaik előtt beszámolnak tapasztalataikról.


A nyári tábor résztvevőinek az előadások, kurzusok és gyakorlati foglalkozások mellett lehetőségük lesz szabadidős programokra, kulturális rendezvényekre is július 12-ig.

Sajtóközpont - ÉE