DEAC-meccs a tévében

A Debreceni Egyetem kosarasai tévés mérkőzésen fogadják a Szeged együttesét, míg kéziseink a Mezőkövesdet, női röpiseink a Jászberényt látják vendégül. A többi csapatunk idegenben lép pályára: labdarúgóink Tállyára, női futsalosaink Tiszaújvárosba, férfi röplabdázóink a fővárosba utaznak.

Kosárlabda
A Naturtex-SZTE-Szedeák együttesét fogadja a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Tippmix NB I/A 10. fordulójában. Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban szombaton 17 óra 45 perctől kezdődő találkozót az m4 Sport élőben közvetíti.

Röplabda
Pénteken a MAFC-BME otthonába utaznak férfi röplabdázóink az Extraliga 5. fordulójában. A mérkőzést 20 órától rendezik Budapesten, a Vasas Folyondár utcai csarnokában. A fővárosiak jelenleg a tabella ötödik helyén állnak, az előző fordulók során kétszer nyertek, kétszer pedig kikaptak. Együttesünket legutóbb a Kecskemét győzte le 3:0-ra.

"A hétfői edzés előtt megbeszéltük a mérkőzés tanulságait – kezdte rutinos játékosunk, Ádám András. – Sajnos a hibáinkkal megkönnyítettük a kecskemétiek dolgát, emellett a koncentrációnk sem volt tökéletes. Gyakran előfordult, hogy egy hiba miatt nagyobb hullámvölgybe kerültünk, ezt nem engedhetjük meg magunknak holnap, mindig csak a következő pontra kell fókuszálnunk. Elemeztük a MAFC játékát, ellenfelünk egyik pontgyárosa Csoma Krisztián, aki egyedül képes meccseket eldönteni. A tréningeken sokat gyakoroltuk a szervákat, a nyitásfogadást, valamint a kettes és a hármas blokk elleni támadásokat. Bízom benne, hogy a sok munka kifizetődik, jó lenne, ha összejönne a pontszerzés, de legalább egy szettet szeretnénk nyerni” – nyilatkozta Ádám András.

A lányok vasárnap 18 órakor a Jászberényt látják vendégül az NB II E-csoport 6. fordulójában. Kuszkó Zsolt tanítványai eddig remekül teljesítenek, ennek köszönhetően a második helyen állnak és esélyesek a feljutásra.

Kézilabda
A Mezőkövesd együttesét fogadják a Debreceni egyetem kézilabdázói az NB I/B 8. fordulójában. A DEAC számára rendkívül fontos lenne a siker, hiszen az idei bajnokság nem a terveknek megfelelően alakul, és a csapat az utolsó előtti helyen áll.

Futsal
Bajnokit nem, de Magyar Kupa-mérkőzéseket rendeznek a hétvégén. Női csapatunk a másodosztályú Mályi SE otthonában vendégszerepel a második fordulóban. Ennek a sorozatnak címvédőként vágunk neki, így a szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak egyértelműen Quirikó Vivienék az esélyesei. A találkozót a Tiszaújváros Sportcentrumban rendezik.

Labdarúgás
Vasárnap 13 órakor a Tállya KSE otthonában vendégszerepel a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata. A két gárda eltérő célokért küzd, hiszen a hazaiak a kiesést szeretnék elkerülni, míg a mieink a dobogóért harcolnak.