DE GYTK: sikeres múlt és reményteli jövő

Fennállásának 20. évfordulóján tudományos szimpóziumot tartott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A kar óriási fejlődést tudhat maga mögött és hamarosan ismét szintet lép.

A konferencián a Debreceni Egyetem (DE) rektora arra hívta fel a figyelmet, hogy a két világháború között a magyar gyógyszeripar a világ élvonalába tartozott, amely elsősorban annak volt köszönhető, hogy az egyetemeken elért kutatási eredményeket a gyógyszergyárak alkalmazták. Úgy vélte, ma is ezen az úton kell járnunk.  

- A Debreceni Egyetem Szenátusa évekkel ezelőtt stratégiai területté nyilvánította az egészségipart, amiben nagyon fontos szerep jut a Gyógyszerésztudományi Karnak, ahol nemcsak patikákban dolgozó gyógyszerészeket, hanem egyebek mellett a gyógyszergyártásban, a gyógyszerszabályozásban és kórházakban is alkalmazható szakembereket képeznek – emelte ki Szilvássy Zoltán.

A rektor hangsúlyozta: a DE Gyógyszerésztudományi Kara (GYTK) más közép-európai egyetemekhez képest egyedülálló abban, hogy az oktatás mellett ipari kutatásokat is folytat, sőt a most készülő új kari épületben gyógyszergyártás is lesz.  

- Csodálatos fejlődésen ment keresztül a gyógyszerészet tudománya és a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara az elmúlt húsz évben. Remekül működik az oktatás mellett a kutatás, a fejlesztés, a tudás hasznosítása, az ipari partnerekkel folytatott együttműködés, a saját cégek létrehozása, ezeknek az egyetem szolgálatába állítása – fogalmazott a DE kancellárja, Bács Zoltán.

A DE GYTK első hallgatói közül manapság többen már oktatnak, a kar hallgatóinak száma a 600-hoz közelít – ismertette az intézmény dékánja.

- Újabb ugrásszerű fejlődés előtt állunk, mivel hamarosan elkészül az egyetem Vezér utcai ipari parkjában a kar új épülete, ahol az oktatás mellett kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységet is lehet folytatni. Ehhez csatlakozik majd egy a high-tech Nemzeti Gyártó- Oktató- Kutató Középüzem, amely gyógyszerek fejlesztésére is lehetőséget biztosít – mondta Bácskay Ildikó.

A szimpózium keretében átadták a DE GYTK Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjait is, melyeket három hallgató: Sajtos Csilla, Lovas Miklós és Hosszú Zsolt kapott meg.  

Tósaki Árpád a kar első dékánja, majd Vecsernyés Miklós, a második dékán felelevenítette a kar történetét, ezt követően a hazai gyógyszerészeti képzést folytató egyetemek testvérkarainak neves kutatói tartottak előadásokat.  

Annak a közelmúltban elkészült tudományos kisfilmsorozatnak az egyik részét is bemutatták, amely a Tudományos Mecenatúra Pályázat Vigyünk egy kis tudományt 10 gyógynövény életébe című projekt keretében készült a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának közreműködésével. A legnépszerűbb videómegosztó oldalon elérhető filmek a két egyetemi város környékén megtalálható gyógynövényeket mutatják be.

A konferencia délutáni részében a DE Tehetséggondozó Programja és a DE Tudományos Diákköri Konferencia keretében GYTK-s hallgatók ismertették kutatási eredményeiket.  


Sajtóközpont - OCs