Arany Napok: a könyvek szeretetéről

Az olvasást népszerűsíti az idei Arany Napok. Az évtizedes hagyományoknak megfelelően, Arany János születésnapján kezdődő rendezvénysorozattal emlékezik egykori névadójára a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája március 2 és 13-a között.

A gyermek, álmodozó, útkereső Arany Jánosról beszélt Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ megbízott tanárképzési főigazgatója az idei Arany Napok megnyitóján.

- Az egyetem számára meghatározó Arany öröksége. Az egyetem főépületének díszudvarán a Református Kollégium híres diákjai között is szerepel a 19. század egyik legnagyobb költője. Arany hazaszeretete példaértékű a 21. század fiataljai számára – hangsúlyozta Forisek Péter, aki kitért a tanárképzés fontosságára is.

- Az egyetem célja, hogy gyakorló iskoláiban a legjobb pedagógusok tanítsanak. Ennek érdekében az idei évtől a Tanárképzési Központ átvállalja a gyakorló iskoláiból érkező kollégák szakvizsgás képzésért fizetendő költségtérítési díjának jelentős részét – tette hozzá Forisek Péter.

A rendezvénysorozat keretében színes programok várják a gyerekeket a következő egy hétben az Arany János téri intézmény.

- Egyebek mellett mese illusztrációkat is készíthetnek a gyerekek, de azzal is megismerkedhetnek, hogy hogyan lesz egy gondolatból kézzel fogható alkotás, könyv – sorolta Denichné Hajdu Mónika Tímea,  a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája általános igazgatóhelyettese.

Papp Csaba önkormányzati képviselő ünnepi köszöntőjében kiemelte: gondoskodó városként Debrecen feladata, hogy olyan tereket, olyan kulturális lehetőségeket alkosson, amelyek kicsiket és nagyokat a múltat, a jelent és a jövőt összekötik.

A megnyitó ünnepséget követően a város, az egyetem, az intézet képviselői, valamint a diákok megkoszorúzták Arany János mellszobránál.

Az Arany Napok keretében Belső mozi címmel nyílt kiállítás Végh Veronika és alkotó társainak munkáiból az Arany Galériában. A programsorozat keretében tematikus tantárgyi versenyeket rendeznek a diákoknak a természettudományok valamint a humán tárgyak területén.

A Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási helye 1957 óta viseli Arany János nevét.

 

Sajtóiroda - ÉE