Állatok és emberek kapcsolata

Az állatok világnapjához kapcsolódva kétnapos Nemzetközi Antrozoológiai Konferenciát rendeztek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, Hajdúböszörményben szerdán és csütörtökön. A tanácskozáson az ember-állat kapcsolatokat vizsgáló neves hazai és külföldi kutatók 16 szekcióban, több mint 60 előadáson osztották meg a témában elért legfrissebb tudományos eredményeiket.

A rendezvény megnyitóján Gortka-Rákó Erzsébet, a Debreceni Egyetem (DE) Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (GYGYK) dékánja elmondta: a karon egyre többet foglalkoznak az úgynevezett állatasszisztált tevékenységek oktatásával, kutatásával. 

–    Napjaink társadalmi viszonyai között felértékelődni látszik az állatok, különösen a társállatok szerepe. Ahhoz, hogy az állatasszisztáció hatékony eszköz legyen, először meg kell ismernünk az ember-állat viszonyokat. Fontosnak érezzük a pedagógusképzésen keresztül a gyerekeknek megtanítani hogyan kell helyesen, barátságosan viszonyulni az állatokhoz – magyarázta Gortka-Rákó Erzsébet.

A kari vezető kifejtette: az állatasszisztált tevékenységeket néhány éve szabadon választható tantárgyként az alapképzés részévé tették, mely olyan nagy sikert aratott, hogy úgy döntöttek szakirányú továbbképzésként is oktatnak ilyen ismereteket olyan végzett pedagógusoknak, akiknek legalább három éves szakmai gyakorlatuk van. Ebből született meg az állatassziszttált pedagógia szak, amire az egyre nagyobb igény miatt egy idő után az orvosokat, pszichológusokat is beengedték. 

Gortka-Rákó Erzsébet arról is beszámolt, hogy nemcsak az oktatásában lépett ilyen tekintetben jelentőset előre az elmúlt években a DE GYGYK, hanem a kutatásában is, például több a kutyatartáshoz kapcsolódó adatbázist alakítottak ki. Létrejött az ezt a konferenciát is megszervező Antrozoológiai Kutatócsoport. Megállapodásokat kötöttek a pécsi- és a szegedi egyetemek az állat-természet és az állat-ember viszonyát vizsgáló kutatócsoportjaival, valamint antrozoológiai könyvsorozatot indítottak. 

A több száz érdeklődő részvételével tartott konferencia nyitó plenáris előadását a Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus Csányi Vilmos tartotta, aki azt a kérdést járta körül, hogy gondolkodnak-e az állatok. 

A Nemzetközi Antrozoológiai Konferencia két napján 10 ország több mint 60 előadója 16 szekcióban – köztük négy angol nyelvűben – mutatta be a témában elért tudományos eredményeit. 


Sajtóközpont - OCs