Visszahoznák a fesztiválhangulatot

Nagyszabású koncertsorozattal indítanák újra augusztus végén az életet a Nagyerdőn. Az alternatívaként kitalált Campus Eleven a tervek szerint tizenegy kiemelt estén át várja koncertekkel és kísérőprogramokkal a nyáron fesztivál nélkül maradó közönséget.
A Koronavírus-járvány és az ezzel járó korlátozó intézkedések miatt idén elmarad a Campus Fesztivál, ám a rendezvény szervezői egy olyan megoldást találtak ki, amellyel a közönség kedvében járhatnak. A Campus Eleven koncertsorozat visszaidézi a fesztivál hangulatát, emellett pedig újra pezsgő életet visz a Nagyerdőbe.

A nagyszabású rendezvény tizenegy kiemelt estén, hétvégéken és néhány hétköznapon vonultatná fel a legnépszerűbb hazai előadókat. Az elképzelés szerint lesznek koncertek, kísérő programok, mindemellett kiemelt szerepet kaphat a gasztronómia és a művészet is. Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője szerint a Campus Eleven egyedülálló rendezvény lehet országosan szinten is.
 
- A legfontosabb elsődlegesen a biztonság. Ezen kívül az is lényeges tényező, hogy már több mint ötezer ember megvette elővételben a bérletet a Campus Fesztiválra. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy ők nyáron valamilyen élményt akarnak kapni. Nekik szeretnénk alternatívát kínálni. Augusztusban ott fogunk tartani, hogy már majdnem fél éve kénytelen nélkülözni a közösségi programokat, a koncerteket a régió. Természetesen nem akarjuk összehasonlítani a két rendezvényt, mert míg a Campus egy nagyszabású fesztivál, addig a Campus Eleven egy fesztiválhangulatú koncertsorozat lehet. Ha valaki hatszor-nyolcszor kilátogatna az eseményre, már elégedettek lehetnénk. Igyekszünk úgy alakítani a programot, hogy mindenki meg legyen elégedve majd a kínálattal. Máshol is van a miénkhez hasonló kezdeményezés, én a kapolcsi fesztiválról tudok, de az egy alapvetően eltérő profilú fesztivál. A zenei rendezvények közül eddig még senki nem tett a debrecenihez hasonló lépéseket – közölte az ügyvezető.
 
A különlegesnek ígérkező koncertsorozatot a tervek szerint a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén, a víztoronykertben, a köztes területeken, és ha a kormányrendelet lehetővé teszi, valamint a szervezők megkapják a szükséges engedélyeket, akkor a Hallban tartanák meg.
 
A szervezők szándéka szerint a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválhoz hasonló módon bekapcsolódna majd ebbe a rendezvénybe is.
 
A Campus Eleven részleteinek kidolgozása jelenleg is folyamatban van, a program véglegesítése után a közönségnek arra is lehetősége lesz, hogy eldöntse: szeretné-e felhasználni az elővételben megvásárolt Campus-bérleteket, vagy inkább a pénzvisszatérítést választja.
 
A Nagyerdő újraindításának első lépéseként májusban már várja a közönséget a Campus Fesztivál egyik kiemelt helyszíne, a Nagyerdei Víztorony.
 
Sajtóiroda - BZ