Versek, dalok és táncok a Nyári Egyetemen

Töretlen a sikere évek óta a Debreceni Nyári Egyetem folklór programjának, ahol a hallgatók nemcsak népdalokat és néptáncokat hallanak és látnak, hanem meg is tanulhatják azokat, hétről hétre más tájegységgel ismerkedve. A nyári egyetemisták közül többen arra is vállalkoztak, hogy Petőfi-verset szavaljanak az idén először megrendezett Versek Éjszakáján.

Petőfi Sándorra emlékezve most először hirdette meg a Nyári Egyetem új programját, a Versek Éjszakáját, melyen külföldi diákok szavaltak Petőfi-verseket. 

Fodor Zsuzsi belga hallgató az Anyám tyúkját szavalta, egy háromfős csapat pedig arra vállalkozott, hogy magyarul, angolul és spanyolul adják elő ugyanazt a verset. Egy szlovén hallgató magyarul és szlovénul is elmondta Petőfi A Dráván című versét, mert olyan szépnek találta az eredetit. 

Ezután a diákok megzenésített verseket hallhattak Gyarmati Dominik debreceni egyetemi hallgatótól, ifjú költőtől és zeneszerzőtől. Az estét Magyarországról szóló kvíz, majd diszkó zárta. 


A kedd esti folklór programok minden alkalommal nagy sikert aratnak a nyári egyetemisták körében. Az idei program első hetén a Hajdúság mutatkozott be hajdúsági énekkel, tánccal és töltött káposztával, a második héten az erdélyi szék, a harmadikon a dunántúli Mezőföld, a negyedik héten pedig a moldvai dalok és táncok vannak műsoron. 

Miután kitáncolják magukat, a diákok belebújhatnak a magyar népviseletbe is, kipróbálva a sok buggyos szoknyát és felsőt is.



PE