Ünnepi küzdelmek

Kulcsfontosságú találkozók előtt áll a Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata, valamint jégkorong együttese. Előbbi az egyik közvetlen üldözővel játszik, míg utóbbi egyenlíteni próbál a négy nyert meccsig tartó elődöntőben.

Kosárlabda – a nyolcadik jön

Csütörtökön 18 órától újra hazai pályán szerepel a DEAC kosárlabdacsapata. Berényi Sándor együttese a nyolcadik Paks-ot fogadja az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A kupa-bronz és a Szolnok legyőzése után a Kaposvár hamar visszahúzta a földre a Debreceni Egyetem csapatát, hiszen a két elképesztő siker után 24 pontos vereséget szenvedtek a somogyiak otthonában. A DEAC ennek ellenére továbbra is az előkelő hatodik helyen áll, de a tabella sűrűsége miatt minden az alapszakaszból hátralévő öt fordulóban dől el. Kovács Adrián másodedző bizakodóan nyilatkozott a találkozó előtt.

- Erős kezdő ötössel rendelkeznek, úgy gondolom, mindenképpen oda kell figyelni az irányítójukra, Kovácsra, illetve az amerikai játékosokra és a centerükre is. A srácok remek munkát végeztek a héten, úgy gondolom, minden esély meg van arra, hogy tovább folytassuk a szép hazai sorozatunkat – mondta a szakember.

A csütörtöki hazai meccs után jövő héten, szerda este Zalaegerszegen lép pályára a csapat.

Jégkorong – itthon folytatják

Két idegenben lejátszott meccs után és a Fradi 2-0-s előnyéről folytatódik az Erste Liga elődöntős párharca szombaton és vasárnap Debrecenben. Mindkét mérkőzés 18:30-kor kezdődik a Derék utcán. A két találkozóra a jegyek nagy része már elfogyott, elővételes jegyvásárlásra csütörtökön 19 óráig van lehetőség a Debreceni Jégcsarnokban.

Futsal – pontszerzésben bízva

A már NB II. alapszakasz-győztes hölgyek vasárnap 14 órától Békéscsabán lépnek pályára. A lányok ellenfele az utolsó előtti helyen áll a keleti csoport tabelláján, így az egyetemi csapat ezen a hétvégén is a három bajnoki pontért húz DEAC-szerelést.

Az élvonal A-csoportjában ötödik helyen álló férfiak hétfőn a Dunaferrhez látogatnak. A dunaújvárosiak az Elek-tanítványokhoz hasonlóan egyelőre győzelem nélkül állnak a csoportkörben, így kiélezett küzdelemre lehet számítani hétfőn 19 órakor Dunaújvárosban.

Röplabda – nehéz meccsek előtt

Két meccset játszik a hétvégén a DEAC férfi röplabdacsapata. Előbb csütörtökön 16:30-tól a Kecskemétet fogadják a DESOK-ban, majd vasárnap 19 órától a MAFC vendégei lesz. A női röpisek vasárnap 17 órától az MVSC-MVSI együttesével mérkőznek meg a Klinikai campus tornacsarnokában. 

Kézilabda – nagy bravúr kellene

Az éllovas Orosháza lesz a Debreceni Egyetem férfi kézilabdacsapatának ellenfele csütörtökön 19 órától a DESOK-ban az NB I/B. keleti csoportjának 16. körében. Rutinos, korábbi élvonalbeli játékosokkal kell felvenni a versenyt a bajnokság soron következő találkozóján, többek között a 211-szeres válogatott beállós, Zubai Szabolcs is Debrecenben pattogtat csütörtök este.

Labdarúgás – újra itthon

A DEAC-cal azonos pontszámmal rendelkező, ám a tabellán két hellyel lentebb álló, nyolcadik Sényőt fogadja idei második hazai találkozóján az NB III-as egyetemi alakulat. A mérkőzést vasárnap 15 órakor rendezik az Egyetemi Sportközpontban. A megye I-ben szereplő DEAC II. szombaton 15 órakor a Hajdúszoboszlóval mérkőzik meg a Dóczy utcán, míg a DASE ugyanekkor Derecskén vendégeskedik.

DEAC/PKZs.