Újabb parádés siker

Nagyszerű győzelmet aratott a Debreceni Egyetem Erste Ligás jégkorongcsapata hazai pályán. A DEAC így pályaelőnnyel várhatja a play-offot. A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel a női futsalcsapat, és idegenben játszanak a röpisek és a kézilabdázók is.

Jégkorong – megvan a pályaelőny

6-4-re legyőzte az Újpestet csütörtök este hazai pályán, ennek köszönhetően pályaelőnnyel kezdi a rájátszást a DEAC jégkorongcsapata. A Musial-legénység a tegnapi három ponttal bebiztosította a negyedik helyet a középszakasz felsőházában. David Musial szerint a találkozó előtt egyértelműen a pontok begyűjtése volt a cél.

- Ezzel kiharcoltuk, hogy hazai pályán kezdjük a rájátszást. Ki kell emelnem a második harmadot, amelyben kiválóan játszott a csapat, a fiúk minden dicséretet megérdemelnek. Emellett a siker másik kulcsa lehetett, hogy nagyszerűen működött ma az emberhátrányos védekezésünk – értékelt a tréner csütörtök este.

A középszakasz utolsó meccsét szintén az Újpest ellen játssza a csapat. Amennyiben a pénteken 18 órakor kezdődő találkozón egy pontot szerez a Debreceni Egyetem csapata, úgy biztosan a harmadik helyen zár, ám ha rendes játékidőben győz, akkor az UTÉ-t is megelőzve második lesz a felsőházban. Ez a play-off szempontjából fontos, hiszen a DEAC így kedvezőbb pozícióból választhatna magának ellenfelet az Erste Liga negyeddöntőjére.

Futsal – irány a kupa

A Magyar Kupa négyes döntőjében lép pályára a DEAC női futsalcsapata a hétvégén Szigetszentmiklóson. Az egyetemi együttes egyedüli másodosztályú csapatként veszi fel a versenyt az élvonalban érdekelt többi három együttessel. A lányok szombaton 10:30-tól a Tolna-Mözs csapatával elődöntőznek, s ha nyernek, vasárnap az aranyért játszhatnak. Üveges Katalin játékos-edző szerint a DEAC akár meg is lepheti a Tolnát.

- Egyrészről nekünk jóval hosszabb a kispadunk, sokkal több lehetőségünk van belenyúlni a meccsbe. Másrészről viszont elég jól ismerem a Tolnát és a játékosokat is. Tudom, kinek mi az előnye, hátránya, hogy kinél mire kell jobban odafigyelni. De persze ez visszafelé is így van. Viszont kiváló játékosaink vannak. Egyénileg és csapatban is képesek vagyunk meglepetéseket okozni, húzni valami váratlant, ahogy már többször is bizonyítottuk. Nagyon remélem, hogy ez is egy ilyen meccs lesz – tette hozzá a válogatott futsalos.

Röplabda – vendégként versengenek

Az ötödik Röpke SE vendégeként lép pályára szombaton 19 órától a nyolcadik helyezett DEAC női röplabdacsapata az NB II. keleti csoportjában. Az Extra Ligában érdekelt férfi együttes szintén idegenben meccsel, vasárnap 17 órától a bajnoki címre esélyes VRCK vendége lesz.

Kézilabda – három hely, három pont

A negyedik helyezett Algyő otthonában lép pályára szombaton a hetedik helyen álló DEAC a férfi kézilabda NB I/B. keleti csoportjában. A két együttest mindössze három pont választja el egymástól. A meccs 18 órakor kezdődik. 

DEAC/PKZs.