Új mesterszak az Egészségügyi Karon

Egyedülálló angol nyelvű mesterképzést indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara 2020 szeptemberétől – jelentették be hétfőn a nyíregyházi campuson tartott sajtótájékoztatón. A szociális munka és szociális gazdaság elnevezésű szak hét európai egyetem együttműködésében valósul meg.

A nemzetközi mesterszak magyar nyelven már 2010 óta elérhető az Egészségügyi Karon, jövő év szeptemberétől pedig az angol nyelvű képzés is elindul, elsősorban külföldi hallgatók számára.

- Mind a magyar, mind az angol nyelvű képzés hét európai egyetem együttműködésében valósul meg és közös diploma kiadásával zárul. Magyarországot a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara képviseli ebben az összefogásban – fogalmazott Rusinné Fedor Anita általános és tudományos dékánhelyettes a november 11-i sajtótájékoztatón. 

A 2017-től elérhető egészségügyi szociális munka mesterszak után az új, szociális munka és szociális gazdaság mesterképzés a második angol nyelvű szak az Egészségügyi Karon. A dékánhelyettes úgy véli: a nemzetközi kapcsolatok bővítésének nagyon fontos momentuma az új angol nyelvű képzés indítása.

- A kétéves mesterszak hiánypótló és egyedülálló a hazai felsőoktatásban. Arra készíti fel a hallgatókat, hogyan kell egy intézménnyel, szervezettel kommunikálni, miként kell projekteket kitalálni, menedzselni, továbbá nemzetközi kapcsolatrendszert létrehozni. Az angol nyelvű szak önköltséges formában indul, de a külföldi hallgatók számos ösztöndíjprogramra pályázhatnak – mondta Fábián Gergely, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője, a szociális munka és szociális gazdaság mesterképzés szakfelelőse.

A nemzetközi képzés vezetői november 4. és 14. között a szociális gazdaság jövőjéről és kihívásairól tartanak nemzetközi kurzust az egyetem nyíregyházi campusán.  A 10 napos képzés a szociális gazdaság jövőjére vonatkozó kérdéseket és kihívásokat állítja a középpontba. A kurzus célja, hogy a résztvevő hallgatók, a jövő szakemberei, a szociális gazdaság szervezeteinek leendő vezetői megismerjék az egyes országok gyakorlatait, illetve a működő helyi társadalmi vállalkozásokat és az adaptálható modelleket.
A program résztvevői ismereteket szereznek az Európai Unió pályázatainak gazdaságélénkítő hatásáról, a projekttervezés alapjairól, a beavatkozási terv felépítéséről, az együttműködési lehetőségekről, valamint a munka sikerességének ellenőrzéséről. 

Az eseményen az Egészségügyi Kar oktatói, illetve az Egyesült Államokból, Szlovákiából, Csehországból és Észak-Macedóniából érkezett meghívott szakértők tartanak előadásokat a kar magyar és külföldi, valamint a partneregyetemek mesterszakos hallgatóinak.

Sajtóiroda-MM