A hitvallásukért kiálló protestáns lelkészek és tanárok előtt tisztelgő alkotást – Balogh Ferenc egyháztörténész professzor és a debreceni teológus ifjúság önképző körének kezdeményezése alapján – 1895-ben avatták fel a Kollégium előtti Emlékkertben.
Az 1673-ban törvény elé idézett, majd 1675-ben gályarabságra ítélt 41 protestáns lelkész és tanító nevét megörökítő oszlopon az életben maradottakat 1676. február 11-én kiszabadító Michiel de Ruyter holland tengernagy neve olvasható, valamint egy latin nyelvű felirat: „Azon lelkipásztorok emlékoszlopa, akiket az evangéliumi hitükért és szabadságukért Magyarországról a nápolyi gályákra hurcoltak".
- A 348 éve, 1676. február 11-én történt eseményekre emlékezünk, de illő, hogy felidézzük a történet előzményeit, az igaztalanul felségsértéssel és hazaárulással vádolt több mint 400 protestáns lelkész és tanító sorsát, a kivégzéseket, vagyonvesztést, száműzetést, várfogságot és gályarabságot – fogalmazott megemlékezésében Baráth Béla.
A DRHE rektora az egykori kollégiumi diák, Szabó Lőrinc sorait is idézte a költő Gályarabok szobra című verséből:
„… mert hiszek benned, jóság, türelem,
hiszek benned isteni értelem –
hiszek benned, szabadság, szeretet,
s hiszem, hogy győztök, tiszta fegyverek.”
Michiel de Ruyter egyszerű sorból származott, aki 11 éves korában már hajóra szállt hajósinasból küzdötte fel magát az admirálisi címig.
- Katonaként szinte végig harcolta az életét olyan háborúkban, amelyekben hazája érdekeit védte. Érdekes módon azonban az az esemény, amelyre ma emlékezünk, nem egy haditett volt. A magyar gályarabok megszabadítása nem fegyverrel történt: Ruyter diplomáciai érzékét használta fel arra, hogy megmentse a prédikátorokat. Tudta, hogy mikor van ideje a harcnak, és mikor van ideje a tárgyalásoknak – mondta beszédében Pusztai Gábor.
- Vegyünk példát róla ebben a tekintetben is, amikor számtalan konfliktus tépázza nem csak kontinensünket, hanem az egész világot – zárta beszédét a DE BTK Néderlandisztika Tanszék vezetője.
Az emlékműnél – amely mára a magyar protestantizmus történetének szimbolikus jelentőségű alkotása – Baráth Béla és Pusztai Gábor helyezte el a két intézmény nevében az emlékezés koszorúját.
Sajtóközpont - BZs
