Tájékoztató a Kenézy-integrációról

Főorvosi-főnővéri tájékoztató értekezletet tartottak a Kenézy Kórház fenntartóváltásáról kedden. Az intézmény 2017. január 1-vel került a Debreceni Egyetemhez, az egyetemi kórházi státusz a Szenátus döntése után nyártól lehetséges.

- A Kenézy Kórház nem lesz klinika – szögezte le Kósa Lajos, az egészségügyi intézmény Debreceni Egyetembe történő integrációját lehetővé tevő törvénymódosítás egyik benyújtója a kórházban tartott keddi értekezleten.

Az országgyűlési képviselő, frakcióvezető elmondta: hosszú évek óta cél az egységes betegellátás megteremtése Debrecenben, ugyanakkor ezt nem lehet egy egyszerű beolvasztással megoldani, ezért volt szükség hosszú előkészítésre a tavaly októberi jogszabály-módosítás előtt. Kósa Lajos hozzátette: a Szegeden és Pécsen korábban végrehajtott integrációk hibáiból tanulva alkották meg a törvényjavaslatot, amely bevezeti az egyetemi kórház státuszt.

- Ez egy speciális kategória, amely kifejezetten az olyan városokban elérhető, amelyek egyaránt rendelkeznek orvosképző egyetemmel és egészségügyi ellátó intézménnyel. Fontos megjegyezni: az egyetemi kórház nem klinika, nem változik az ellátási szint, képzési és kutatási feladatokat sem végez, csupán a gyakorlati orvosképzésben vesz részt a progresszivitási szintnek megfelelően, az egyetem a kórház fenntartója, ugyanakkor megmarad az önálló jogi státusza – jelentette ki Kósa Lajos.


Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár kijelentette: az integráció során fontos szempont volt, hogy Debrecenben ne ismétlődhessen meg a szegedi példa, amelynél a beolvasztás a teljesítményvolumen-korlátok elvesztése miatt kedvezőtlen volt.

- Egyetemi kórházként ugyanannyi forrás jut majd az intézménynek, mint korábban, tehát nem a költségcsökkentés a cél, hanem az ellátás hatékonyságának javítása. Az új együttműködésben mindenki megtalálhatja majd a számítását, az egyetemnek bővül a gyakorlati képzési kapacitása, a kórház pedig az ország legnagyobb egészségügyi intézményrendszerének tagja lesz – fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az államtitkár hozzátette: előbb az integrációt irányító testület, majd az egészségügyi irányító testület (EIT) fogja felügyelni a létrejövő intézményt. A nyolctagú testületben helyet kap az egyetem részéről: a rektor, a kancellár, a Klinikai Központ főigazgatója és a Kenézy Kórház főigazgatója, a fenntartó kormányzat részéről: az államtitkárság két delegáltja mellett Széles Diána alpolgármester és Rácz Róbert kormánymegbízott.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az integráció aktuális helyzetéről szólva kifejtette: január elsejével a kórház az egyetem fenntartásába került, már megkezdték a helyzetfelmérést.

- Szeretnénk megismerni a kórház szerződésállományát, különböző gazdasági folyamatait, valamint a háttérszolgáltatások ellátási módszertanát. A Kenézy Kórház munkatársaival együtt részletes ütemtervet dolgoztunk ki a feltárásra vonatkozóan. Az év elején a Debreceni Egyetem középirányítóként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerepét vette át. Július 1-jére szeretnénk elérni azt az állapotot, hogy valóban egyetemi kórházzá váljon a Kenézy Kórház, s a Debreceni Egyetem adószáma alatt önálló OEP-szerződési jogosultsággal működő betegellátó intézményként vesz részt a további működésben – tájékoztatott a kancellár.

Bács Zoltán megjegyezte: a további működés során is nagy figyelmet kell fordítani az oktatásra, és kiemelt szerepe van térítéses képzésnek, hiszen a külföldi hallgatók minden egyes egyetemen elköltött forintjára kétszer annyi városban elköltött pénz jut, így ez a város és a régió erejét, gazdasági jelentőségét is növeli.

Szilvássy Zoltán rektor tájékoztatójában kiemelte: a legfontosabb cél, hogy az új rendszerben tovább emelkedjen az ellátási színvonal, és optimalizálják a betegutakat.

- A Kenézy Kórház jelenleg a Debreceni Egyetem által fenntartott kórház, a tervek szerint a nyár közepétől pedig egyetemi kórházként működik. Lampé Zsolt főigazgató megbízása március elsején lejár, ugyanakkor kérni fogom, hogy az átmeneti időszakban, azaz július 1-jéig pályázza meg a Kenézy Kórház főigazgatói posztját, majd az egyetemi kórház vezetése kapcsán is számítunk a munkájára – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán. Hozzátette: a Debreceni Egyetem 123 milliárd forintos költségvetése, amely a kórház büdzséjével tovább nő, megfelelő hátteret jelent a további szakmai fejlődéshez.

Az elkövetkezendő időszak teendői kapcsán a rektor elmondta: az egyetemhez hasonlóan, ahol a klinikák igazgatóival és a professzorokkal egyeztettek, a kórházban is valamennyi orvosi diszciplína vezetőivel és a szakorvosokkal is beszélni fognak az új rendszer működésének részleteiről, áttekintik a lehetséges ellátási helyszíneket, a feladatmegosztást, illetve az olyan terveket, mint például a sürgősségi betegellátó klinika létrehozása.

Sajtóiroda - TPL