Szűréssel az egészségért

Csaknem hatszázan vettek rész a Debreceni Egyetem Klinikai Vizsgálatok Irodájának ingyenes szűrővizsgálatain és egészségügyi tanácsadásán a hétvégén a Natural Expon.

Szinte szünet nélkül mérték a vérnyomást és a vércukorszintet a Klinikai Központ szakemberei hétvégén a Fórum bevásárlóközpontban. A Debreceni Egyetem Klinikai Vizsgálatok Irodája (DEKVI) idén is részt vett az egészség-kiállításon március 3-5. között.

Az ország legnagyobb gyógyászati intézményének standjánál hatalmas volt a zsongás, három nap alatt csaknem hatszázan vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon. Legtöbben a vércukorszintjükre és a vérnyomásukra voltak kíváncsiak, de a Klinikai Központ szakképzett ápolói has-körfogat mérést és testsúlyanalízist is végeztek.

- Örömmel tapasztaltuk, hogy a fiatalok körében is népszerűek voltak a szűrővizsgálatok. Nem csak az idősebbek voltak kíváncsiak az egészségi állapotukra, hanem minden korosztályból érkeztek érdeklődők – mondta Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Klinikai Vizsgálatok Irodája igazgatója.

A professzor kiemelten fontosnak tartja a DEKVI ilyen típusú rendezvényeken való részvételét, hiszen a szűrővizsgálatok népszerűsítésével és a lakosság tájékoztatásával az egyetem kiemelt szerepet vállal a prevencióban.


Az idei eseményen a látogatók szív- és érrendszeri rizikóbecslésen is részt vehettek, egészségügyi tanácsadásban részesültek, valamint megismerhették a klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódó új terápiás lehetőségeket.

Sajtóiroda-MM