Szintlépés a gyógyszerfejlesztésben

A klinikai vizsgálatok száma megduplázódott, a bevétel pedig háromszorosára nőtt a Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ 2013-as alapítása óta a Debreceni Egyetemen. Az ötéves jubileumot tudományos konferenciával ünnepelte az intézmény.

- A központ létrehozásával új irányt vett a klinikai farmakológia, jelentősen nőtt az egyetem elismertsége a klinikai kutatások és vizsgálatok területén. A fejlődés minőségi előrelépést eredményezett a megjelenő orvostudományi közleményekben is – fogalmazott Szilvássy Zoltán rektor a Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ ötéves jubileuma alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón a Debreceni Egyetemen. 

A felsőoktatási intézményben önálló szervezeti egységeként működő központ létrehozását a klinikai gyógyszervizsgálatok szabályozásának módosítása indokolta 2013-ban.

- A Debreceni Egyetem hírneve, hatalmas adatbázisa, a nemzetközileg is kiemelkedő tudással bíró szakemberek és a nagyszerű infrastruktúra kiváló alapfeltételt adott a fejlődéshez, a vizsgálatok számának és eredményességének növeléséhez – tájékoztatott Páll Dénes, aki alapítása óta a koordinációs központ igazgatója.

A professzor szerint a bevezetés előtt álló új terápiák térítésmentes alkalmazása nagyszerű lehetőséget azoknak a betegeknek, akiknek a hagyományos, gyógyszertárban kapható készítmények nem hoztak megoldást. A klinikai gyógyszervizsgálatokban való részvétel a szakorvosok és a szakdolgozók számára is egyedülálló tapasztalatot és megbecsülést jelent.

- A Debreceni Egyetem az elmúlt öt évben a hazai és nemzetközi szintű gyógyszerfejlesztés egyik vezető szereplőjévé vált. 2017-ben a legnagyobb gyógyszerfejlesztési vizsgálatait koordináló vállalat, a QuintilesIMS – jelenlegi nevén az IQVIA – több mint 200 ezer partnere közül a legfontosabb 25 vizsgálóhelyeinek egyikévé választotta az intézményt – emelte ki a legjelentősebb eredmények egyikét Páll Dénes.

Az igazgató felidézte, hogy a központ hazánkban egyedüli kiemelt partnere az egyik legnagyobb nemzetközi gyógyszergyárnak, valamint az elmúlt években összesen hat exkluzív megállapodást kötöttek a piac legnagyobb szereplőivel. 

A koordinációs központ felállításával duplájára nőtt az elvégzett vizsgálatok száma: 2013 óta 3000 beteg részvételével, több mint 600 klinikai vizsgálatot végeztek a Klinikai Központban.

- Öt év alatt háromszorosára nőtt a vizsgálatokból származó bevétel. A korábbi 400 millió forintos éves bevételt 2016-ra 1,4 milliárd forintra sikerült növelni. A központ megalapítás óta összesen 5, 425 milliárd forinttal járult hozzá az egyetem költségvetéséhez – mondta Bács Zoltán kancellár.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy – egy sikeres szervezetfejlesztési EFOP pályázatnak köszönhetően – a mennyiségi növekedés után a jövőben a minőségi fejlődés útjára lép az intézmény. A pályázat egy minőségbiztosítási, kontrolling rendszer kiépítése mellett új szakemberek bevonására teremt lehetőséget.

A Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ fennállásának ötödik évfordulójának tiszteletére hazánk legjelentősebb gyógyszergyárainak és a társegyetemek vezetőinek részvételével tudományos konferenciát tartottak. Az október 2-i rendezvényen első alkalommal adták át az idén alapított „A Klinikai Vizsgálatok kiválósága” díjat a világ legnagyobb klinikaivizsgálat-szervező cégének az IQVIA-nak. Az évente odaítélt díjjal a jövőben annak a partnernek a tevékenységét ismerik el, aki a korábbi időszakban a legtöbbet tette a Debreceni Egyetemért.

Sajtóiroda-MM