Szezonrajt az amerikai focistáknál

Első idényének vág neki a Debreceni Egyetem színeiben a DEAC Gladiators amerikaifutball-csapat szombaton. A fiúk a fővárosban kezdenek a másodosztályban. Akár már hétvégén meglehet a középház a kosarasoknak, egyetemi focirangadóra készül a DASE és a DEAC II.

Amerikai futball – az első szezon az egyetem színeiben

A Debreceni Egyetem együttese idegenbeli túrával kezd a másodosztályban, a Budapest Titans vendége lesz szombaton 17 órától az Angyalföldi Sportközpontban. A gladiátorok háza táján sok változás történt a tavalyi idényhez képest. A cívisvárosi amerikai focisták immáron a Debreceni Egyetem Atlétikai Club szakosztályaként indulnak a Divízió I-ben. Emellett új vezetőedző, Hanász Róbert irányítja a csapatot. A sikeres debreceni toborzóknak köszönhetően ráadásul sok új arc is feltűnt a keretben. A vezetőedző szerint az összeszokottságban még van hová fejlődni, de nagyon biztató jeleket mutatott az elmúlt néhány hét.

- Ebben a csapatban benne van akár a végső győzelem is. Nem is indulhattunk volna el a bajnokságban, ha ez nem lebegne a szemünk előtt. A lényeg, hogy a közös hangot megtaláljuk. Korábban vezetőedzőként és játékosként is találkoztam már a Titans-szel és minden alkalommal győzelemnek örülhettünk. Ez alkalommal is erre számítok. Én úgy érzem, hogy nagyon jól felkészültünk belőlük, és jól le tudjuk majd reagálni a playeiket – mondta a fiatal szakember. A DEAC Gladiators hazai debütálására sem kell sokat várniuk a sportág cívis rajongóinak, hiszen március 31-én, jövő hét vasárnap a Böszörményi úti campuson lépnek pályára a srácok (fotók: Szolnoki Annamária).

Kosárlabda – sorsdöntő meccs lehet

Szombaton játssza utolsó hazai alapszakasz-mérkőzését a DEAC kosárlabdacsapata. Ivosevék 17 órától a Sopront fogadják, s egy győzelemmel akár bebiztosíthatják helyüket a középházban. Az egyetemi csapat jelenleg az előkelő ötödik helyen áll, ám a mezőny kiegyenlítettsége miatt még az alsó-, a közép- és a felsőházban is kiköthet az alapszakasz végén. Amennyiben a DEAC nyerni tud szombaton, és a Kaposvár kikap Körmenden, úgy az utolsó két forduló eredményétől függetlenül eléri előzetesen kitűzött célját, elkerüli az alsóházat, és továbbra is megmaradnak a felsőházról szövögetett álmai.

Röplabda – még egy

Utolsó találkozójára készül a DEAC férfi röplabdacsapata az Extra Liga alapszakaszában. Fodor Antal hatodik helyen állomásozó tanítványai a harmadik helyezett Pénzügyőrt fogadják szombaton 18 órától a DESOK-ban.

Labdarúgás – egy gyöngyösi és egy házirangadó

Ezúttal szombaton lépnek pályára a DEAC NB III-as labdarúgói. A hatodik helyen álló egyetemisták a 13. gyöngyösiekhez látogatnak, a mérkőzés 15 órakor kezdődik a Kömlei Károly Sporttelepen.

A megyei első osztályban egyetemi házi rangadót rendeznek a hétvégén. A DASE és a DEAC egymás ellen játszik szombaton 18 órától a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. A két tréner parázs meccsre számít. - Mindkét gárda bizonyítani szeretne. Kiélezett mérkőzésre készülök, amelyen a pillanatnyi formának döntő jelentősége lesz – fogalmazott Kovács Miklós, a DASE mestere. Ugyancsak optimista a DEAC II. trénere, Katona László is. - A DASE együttesével presztízsmeccset vívunk, szeretnénk győzni. Nem kell motiválni a játékosokat, ugyanis egy megye I-es labdarúgó életében nem gyakran adatik meg, hogy villanyfényes összecsapáson léphet pályára – mondta a mester. 

Kézilabda – ezen túl kell lenni

A második helyezett PLER otthonába látogat szombaton a DEAC férfi kézilabdacsapata. Az NB I/B-s mérkőzés 18 órakor kezdődik a fővárosban. Ezen a találkozón nem a jelenleg tízedik helyen álló DEAC a fő esélyes, ám ezután a mieinkkel azonos „súlycsoportú” együttesek ellen meg lehet kezdeni a felzárkózást a középmezőnyhöz.
 

DEAC/PKZs.