Sporteredmények a bridzstől a tornáig

Berki Krisztián aranyérmet szerzett Dohában, a DEAC bridzs csapata megnyerte a Vidékbajnokságot, a Debreceni Egyetem professzora, Borbély Attila pedig dzsúdóversenyen lett második. A DEAC focistái és a kézilabdások is győztek a hétvégén.
Bridzs
 
Remek játékkal nyerte meg a Vidékbajnokságot a DEAC bridzs csapata. Kettős volt a tét a március 17-19. között Balatonföldváron rendezett megmérettetésen: a DEAC Krausz Tamás, Mátyus László, Kertész Zsófia, Reszler Antal, Buglyó Sándor, András Imre összeállítású együttese – bár ezüst-, illetve bronzérmet többször is szerzett – első alkalommal hódította el a győzteseknek járó serleget.
 
 
A siker egyben azt is jelenti, hogy további küzdelmek nélkül jutottak a DEAC játékosai a Magyar Kupa legjobb 12 csapata közé. A csapatbajnoki győzelem mellett az András Imre-Buglyó Sándor duó a páros bajnokságot is megnyerte, a Kertész-Reszler együttes pedig – ugyancsak a párosok versenyében – a dobogó második fokára állhatott.
 
Összességében mindhárom duó ott lesz áprilisban a párosok végső megmérettetésén, valamint csapatban a Magyar Kupa döntőjén is, amelyet május közepén rendeznek Budapesten.
 
Labdarúgás
 
A DEAC-nak sikerült győzelmet aratnia Derecskén, míg a DASE kikapott Kabán. Dér László szerint a csapat kétgólos előnynél túlságosan is megnyugodott, az ellenfél pedig ezt kihasználva tudott végül felülkerekedni.
 
DEAC–Derecskei LSE 3–1 
 
Kabai Meteorit SE–DASE 4–3
 
Futsal
 
A DEAC női futsalcsapata szombaton hazai pályán kapott ki a Győrtől. A vendégek nagyon gyorsan 3 gólos előnyre tettek szert, ami végül túl soknak bizonyult. Hamarosan azonban visszavágót játszik a két csapat, ahol a debreceniek mindenképp a győzelemre hajtanak majd.
 
DEAC - Árkád ETO Győr 3-6
 
A DEAC férfi futsalcsapata hétfő este Kazincbarcikán játszik.
 
Kosárlabda
 
Megszakadt a DEAC Kamilla Gyógyfürdő hetek óta tartó sikersorozata, ugyanis a csapat kétpontos vereséget szenvedett a Salgótarján otthonában. Berényi Sándor együttese tizenkét egymást követő győzelem után kapott ki a nógrádi megyeszékhelyen. Mindezek ellenére a DEAC még mindig megnyerheti az alapszakaszt, amennyiben szombaton hazai pályán legyőzi a Békés gárdáját.
 
Salgótarjáni KSE – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 83-81
 
A női kosarasoknak esélyük sem volt az alapszakasz győzelemre törő Szeged otthonában. A DEAC sok hibával játszott, amit a hazaiak rendre kihasználtak. Így az utolsó fordulóban a DEAC győzelmi kényszerben lép majd pályára az NKE SE otthonában.
 
Szegedi KE – DEAC 67-44
 
Kézilabda
 
A DEAC kézisei magabiztos győzelmet arattak a Mezőkövesd otthonában vasárnap. Ezzel megőrizték az első helyét a tabellán.
 
Mezőkövesdi KC U23 – DEAC 27-37
 
Röplabda
 
A DEAC a hazai pályán rendezett háromcsapatos tornán a Pécset és a Sümeget is legyőzte, így a kilencedik helyen zárták a bajnokságot. A nyolcadik helyet végül a Sümeg szerezte meg, a Pécs pedig a tizedik helyen végzett, ezzel véget értek az alsóházi küzdelmek.
 
DEAC - PTE-PEAC C-Doki 3-1
PTE-PEAC C-Doki - Sümegi RE 0-3 
DEAC - Sümegi RE 3-1
 
Torna 
 
A Debreceni Egyetem hallgatója, Berki Krisztián aranyérmet nyert pénteken lólengésben a tornászok dohai világkupa-versenyén. A sportoló 14,933 ponttal győzött.
 
Dzsúdó
 
 
A hétvégén megrendezett XIX. Hungarian Masters Open Judo Bajnokságon Borbély Attila, a Debreceni Egyetem Sportgazdasági-és Menedzsment Tanszékének professzora az M8. korcsoport 81 kg alatti súlycsoportjában a korábbi négy bajnoki címet követően ezúttal a második helyen végzett. A bajnokságon 13 ország több mint 200 idősebb korú versenyzője vett részt.
 
DEAC/Sajtóiroda