Sikeres szezonnyitó az oDEon-ban

Teltházzal indult a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán nyílt színház. A szerda esti nagysikerű produkciót nemcsak színpadi műsorok, hanem tavasszal már várhatóan vetítések is követik.

Scherer Péter zenés alternatív társadalomkritikája szórakoztatta első alkalommal a közönséget az oDEon-ban szerda este. Az EztRád című produkcióban a rendezőn kívül színparda lépett Parti Nóra, Katona László, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv és Mucsi Zoltán. A három éve nagy sikerrel futó előadás Debrecenben sem okozott csalódást. A Nézőművészeti Kft. produkcióját további zenés darabok és az egyetemi színtársulat, oDEon-ZeneTheatrum saját bemutatói követik az egykori agármoziban.

- 1964-ben adták át ezt a színháztermet, de leginkább moziként funkcionált, eleinte naponta két előadást is adtak. Az elmúlt 55 évben azonban nagyon sok mindent látott még ez a színházterem: számtalan tanórát, a sárgulási héten tanár-diák előadásokat, évtizedek óta itt próbál a Hortobágy Néptáncegyüttes, és bízunk benne, hogy mostantól a zenés előadások is sokszor megtöltik majd ezt a termet. Reméljük, hogy tavaszra sikerül felszerelni olyan technikával, hogy mozifilmeket is újra láthasson itt a közönség – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bács Zoltán kancellár. 

Az oDEon Színház a most alakuló Színművészeti Szabadegyetem művészeti képzésekeinek is helyet ad majd. A Böszörményi úti kulturális ponton neves rendezők és színészek tartanak majd előadásokat a hallgatók és a felnőtt korosztály számára egyaránt.

A következő színpadi produkcióra pedig október 14-én várják a közönséget: A szív hídjai című darabot Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével láthatja a nagyérdemű. Majd október 27-én a Pilinszky verseket megzenésítő Szívárnyék című előadást hozza el Debrecenbe Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs

Sajtóiroda-TB