Science Café – húsvéti tudomány

Folytatódik a Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, amelyben „Hagyomány és szakralitás - húsvét régen és ma” címmel Bartha Elek, a Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének professzora tart előadást április 6-án, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában (Debrecen, Csapó u. 30.).

A Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának 2013-ban indított, kéthetente jelentkező programja szokatlan környezetben, az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

A lassan 100. előadáshoz közeledő sorozat helyszínválasztása – Libri Könyvesbolt – már az induláskor sem volt véletlen, hiszen a szervezők nem titkolt célja volt és maradt, hogy az intézmény falain túl is népszerűsítsék az egyetem tudományos eredményeit. Az előadások a tudomány széles spektrumát felölelik, elsősorban az orvos-, természettudományi és műszaki területen elért eredményeket mutatják be, de nem hiányoznak a történelmi és irodalmi témák sem.

- Az egyetem oktatói, kutatói, doktorandszok, doktorjelöltek az intézmény egész területéről örömmel vállalják a szokatlan helyszínt, hiszen a tudomány népszerűsítésének nincsenek fallal körülvett határai – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Mándy Zsuzsa, a DE Tudományos Igazgatóságának munkatársa. 

A sorozat főszervezője kiemelte: valóban hamarosan „centenáriumát” ünnepelheti a sorozat, amelynek eddigi alkalmain többek között kiderült, valóban láthatjuk-e az álmainkat, az érdeklődők megismerkedhettek labdarúgóklubok szervezeti felépítésével, volt már szó agydaganatokról, lovasterápiáról, Amerikába kivándorolt magyarokról, a parlamenti etikus viselkedésről, munkajogról a robotok szempontjából, és volt már kóstolóval, illetve marimba-bemutatóval egybekötött előadás is.

A soron következő program témaválasztása nem véletlen, hiszen kapcsolódik legszebb tavaszi ünnepünkhöz, a húsvéthoz, amelyhez a vallási kötődésen túl számos népszokás is kapcsolódik. „Hagyomány és szakralitás - húsvét régen és ma” címmel Bartha Elek, a Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének professzora tart előadást április 6-án, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában (Debrecen, Csapó u. 30.).

Sajtóiroda – BZs