Rendelők az iskolában

Két új iskolafogászati alapellátási körzetet hoztak létre a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának Kossuth utcai feladatellátási helyén. A csütörtökön átadott iskolai rendelőkben 2200 diák fogorvosi vizsgálatait végzik.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában dinamikus nőtt a tanulók száma, ezért volt szükség két új gyermekfogászati körzet létrehozására. A Kossuth utcai általános iskolában a Debreceni Egyetem a várossal és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézettel közösen két fogászati rendelőt alakított ki.

- A Debreceni Egyetem számára kiemelten fontosak a gyakorló intézmények, amelyeknek meghatározó szerepük van a pedagógusképzésében. Figyelünk arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk a pedagógusoknak, a jövő tanárainak és a diákoknak is. Az iskoláinkba járó gyermekek egészségének megóvása szempontjából a most átadott rendelők elengedhetetlenek, kialakításuk pedig ismét egy sikeres összefogás eredménye – mondta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

Pósán László országgyűlési képviselő kiemelte: Debrecenre mindig is jellemző volt, hogy az önkormányzat, az intézmények és a vállalatok együttműködnek a közös célok, a gazdaság, a tudomány vagy éppen az oktatás fejlesztése érdekében. Így jöhettek létre a DE Kossuth utcai általános iskolájában működtetett, önkormányzat által fenntartott gyermekfogászati rendelők, amelyek így az országban egyedülállóak.

- Debrecen gondoskodó város programjának egyik legfontosabb pillére a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet, amelynek megalakulásakor kiemelt cél volt a gyermekfogászati ellátás fejlesztése és minőségi betegellátás biztosítása. Az új fogászati körzetek megnyitása ezt biztosítja, a fejlesztések azonban nem valósulhattak volna meg a város és az egyetem együttgondolkodása nélkül – fejtette ki Széles Diána, Debrecen alpolgármestere.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója hozzátette: az intézet célja, hogy tanulóközelivé tegye az ellátást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ellátást központosított egységekből kihelyezik az intézményekbe.

- A DAEFI gyermekfogászati rendelőiben a preventív vizsgálatok mellett az alapellátást biztosítjuk, tehát elvégzik a szükséges fogtöméseket vagy éppen barázdazárásokat. Ezért fontos, hogy most ez helyben elérhető a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának diákjai számára – hangsúlyozta Papp Csaba igazgató.

Az új alapellátási körzetek kialakítása mintegy 18 millió forintba került. A Debreceni Egyetem a két korszerűen felszerelt 21. századi színvonalú rendelő kiépítéséhez 8 és fél millió forinttal járult hozzá. A város önkormányzata az eszközök beszerzését 5,5 millió forinttal, míg a DAEFI saját forrásából 3,8 millió forinttal támogatta.


Az iskolafogászati alapellátást Debrecenben a DE Klinikai Központ keretein belül a DAEFI végzi Debrecen Megyei Jogú Város felhatalmazásában. Az intézet az iskolafogászati rendszerben mintegy 36 ezer debreceni gyermek ellátásáért felel 28 iskolafogászati alapellátási körzetben.

Sajtóiroda - ÉE