Pénzpiaci szakembereket képeznek

Jogi szakokleveles pénzpiaci szakember képzést indít Budapesten a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Az oktatók a Magyar Nemzeti Bank munkatársai, jogász és közgazdász hitelintézeti felsővezetők, valamint pénzügyi szakemberek lesznek.

Szikora Veronika, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a hirek.unideb.hu-nak elmondta: a tervek szerint a fővárosban idén október 2-án induló jogi szakokleveles pénzpiaci szakember képzés időtartama két félév, pénteki napokon, összesen 100 óra terjedelemben. Az oktatói feladatokat a Magyar Nemzeti Bank munkatársai, valamint jogász és közgazdász hitelintézeti felsővezetők és szakterületi vezetők vállalják magukra. A Debreceni Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) között nem újkeletű az együttműködés. Matolcsy György jegybankelnök kezdeményezésére a 2019-2020-as tanév kezdetére MNB Tanszék jött létre az egyetem gazdaságtudományi karán.

A jelentkezőktől gazdaságtudományok, természettudományok, műszaki vagy informatikai képzési területen, legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevelet várnak.

A képzés keretében egyrészt a pénzpiaci intézményekre vonatkozó hatályos joganyagot lehet megismerni és elsajátítani, értve ez alatt az ágazati törvényeket és egyéb, alacsonyabb szintű jogszabályokat. Másrészt a pénzpiaci szektorhoz tartozó intézmények gyakorlati működése is megismerhető, különös hangsúlyt fektetve a pénzügyi szolgáltatások tartalmára, a kínált pénzügyi termékek jellegére, jogi és közgazdasági jellemzőire.

- A tanárok arra fognak törekedni, hogy a hallgatók a pénzügyi jog hazai és európai szabályainak ismeretében alkalmassá váljanak a stratégiai gondolkodásra, átfogó pénzügyi és bankjogi problémák megoldására, döntéselőkészítésre, végrehajtásra, szabályzatalkotásra, és az esetleges ezekkel összefüggő panaszok kezelésre – hangsúlyozta Szikora Veronika.

A dékán hozzátette: olyan szakembereket szeretnének képezni, akik nemcsak a pénzpiac jogelméleti kérdéseiben, azok rendszerszintű ismeretében jártasak, hanem a gyakorlati problémák megoldására is képesek. Ezért az oktatók interaktív technikákat alkalmaznak, az okiratszerkesztési képességek fejlesztését célzó gyakorlatokat és csapatmunkát igénylő feladatokat is adnak majd a diákoknak.

A képzés önköltsége félévenként 180 ezer forint. A jogi szakokleveles pénzpiaci szakember képzésre a https://jog.unideb.hu/node/828 internetes oldalon található nyomtatvány kitöltésével 2020. augusztus 31-ig lehet jelentkezni.

További információ az Állam- és Jogtudományi karon kapható. Cím: 4028, Debrecen, Kassai út 26. telefon: +36 52 512 700/77129-es mellék, illetve: info@law.unideb.hu.

 

Sajtóiroda - OCs