Penne és cannelloni – mennyit bírnak?

Idén is a kolozsvári egyetem hallgatóinak szerkezete bírta a legnagyobb terhelést a TörDElő tésztahíd-építő versenyen, így újabb egy évig ők birtokolhatják a győzelemért járó vándorkupát. A Debreceni Egyetem Műszaki Karán 8 tésztahíd mérettetett meg hétfő délután.

Kizárólag kereskedelmi forgalomban kapható tésztából készüljön, össztömege nem haladhatja meg az egy kilogrammot, fesztávolsága 1 méter, magassága maximum 60, szélesség pedig 13 cm lehet – a kiírás szerint ilyen kritériumoknak kellett idén is megfelelniük a tésztahidaknak a Debreceni Egyetem Építőmérnöki Tanszékének TörDElő versenyén.  Két kategóriában lehetett nevezni: biciklikerék-formájú híddal és háromszöget formáló, úgynevezett tartó szerkezettel.

- Tojásos és durumtésztával is dolgozhatunk, mindenki maga dönti el, melyikből alkot. A félköríves hídhoz pennét használunk, amit méretre kell csiszolni, majd 50 centi hosszúságú spagettivel összeragasztani, a tartók pedig tölthető cannelloni-ból készülnek. Ezeket is méretre kell csiszolni és ezt követően ragasztani. Egy-egy ilyen híd elkészítése a tészta megvásárlásától a méterre vágással, csiszolással, ragasztással nagyjából egy napba telik – avatott be a részletekbe Rácz Szabolcs debreceni építőmérnök hallgató.

Ebben az évben 8 csapat vállalta a kihívást, a házigazda Műszaki Kar építőmérnök szakos hallgatói négy csapattal képviselték magukat. Érkeztek fiatalok a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziumából, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumából, valamint a kolozsvári műszaki egyetemről is.

- Külső szemlélők számára roppant egyszerűnek tűnhetnek ezek a hidak, hiszen nem a klasszikus mérnöki anyagokból, vasbetonból, acélból vagy fából készülnek. Ennek ellenére komoly mérnöki alkotómunkát igényelnek. Az erőjátékot gondos tervezés, számítógépes modellezés, kísérleti építés előzi meg, annak érdekében, hogy a mindössze 1 kilogrammos szerkezet a több százszorosát is elbírja – emelte ki az Építőmérnöki Tanszék vezetője, Kovács Imre.

A kritériumoknak megfelelő építmények a korábbi esztendők tapasztalatai alapján akár fél tonna terhelést is elbírnak, az eddigi rekordot – két évvel ezelőtti eredményével – csaknem 520 kilóval egy lett csapat tartja. Ezt ezúttal sem sikerült megdönteni. A legnagyobb súlyt a Technical University of Cluj-Napoca hallgatóinak szerkezete bírta el, 165,5 kilogrammnál reccsent, és hullott darabjaira. Második helyen a házigazdák ’Azt mondták, vicces legyen’ nevű csapata végzett 150,7 kilogrammal, a harmadik pedig a szintén a Debreceni Egyetem építőmérnök-szakosaiból álló ’JajNe’ formáció lett 146,2 kilogrammos teljesítménnyel. 

A debreceni Építőmérnöki Tanszék tésztahídépítő műhelye idén tizedik alkalommal hirdette meg a TörDElő-t, az évtizedes jubileum összekapcsolódik az építőmérnöki szakma fennállásának 200. évfordulójával is.

 

Sajtóiroda - TH