Nyitnak a röpisek

Neves rivális ellen vág neki az élvonalbeli bajnoki küzdelmeknek a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata szombaton a DESOK-ban. Hazai pályán játszanak a floorballosok és a kézilabdázók is, mindenki más vendégként igyekszik gyarapítani pontjai számát.

Röplabda - nyitás
Fodor Antal legénysége a Pénzügyőrt fogadja szombaton 17 órától a bajnoki nyitányon. A meccs esélyeseinek a vendégek számítanak, de Tóth Andrásék igyekeznek megnehezíteni a fővárosiak dolgát.

- Az egyik éremesélyes érkezik hozzánk. Ellenfelünk jól igazolt a nyáron, emellett a húzóembereit meg tudta tartani. Nálunk akadnak sérültek, ennek ellenére azt ígérhetem, hogy minden pontért megküzdünk majd. Szeretnénk az első hat között zárni, amire reális esélyt látok, ám ezért keményen meg kell dolgoznunk - fogalmazott Fodor Antal vezetőedző.

Kosárlabda – elkapnák az oroszlánokat
Az újonc OSE Lions együtteséhez látogat a DEAC kosárlabdacsapata péntek este az NB I/A. 2. fordulójában. A meccs 18:00 órakor kezdődik Oroszlányban. Kovács Adrián együttesének minden esélye megvan, hogy idegenben is győzelemmel kezdje a szezont, ám várhatóan ehhez lesz egy-két szava a több mint 30 év után feljutó Oroszlánynak is.

Jégkorong – dupla erdélyi derbi
Erdélyi túrára indult a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata. A tabellán az ötödik Ságiék pénteken magyar idő szerint 17:30-tól az egy hellyel előttük álló Corona Brasov, míg vasárnap ugyanebben az időpontban a jelenlegi harmadik Sport Club Csíkszereda vendégei lesznek.  A DEAC vezetőedzője nem számít könnyű meccsekre.

- Nagyon fiatal csapattal lépünk pályára Erdélyben is. Akkor érhetünk el sikert, vagy sikereket, és térhetünk haza pontokkal, ha megtartjuk azt a jó védekező játékot, amit a meccs nagy részében láthattak a szurkolók a Fradi ellen, szerdán is – mondta David Musial.

Futsal – Fradi és Szekszárd
A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Rubeola hétfői legyőzése után pénteken 19.30-tól az FTC otthonában vizitálnak. A zöld-fehérek a DEAC-hoz hasonlóan hét pontot szereztek eddig a bajnokságban. Vendégként lép pályára hétvégén a szintén élvonalbeli női együttes. A lányok az Agenta Girls Szekszárd FC-hez látogatnak vasárnap 18:00 órától.

Floorball – a mesehősök ellen
Szombaton ismét hazai környezetben lép pályára a Debreceni Egyetem élvonalbeli floorballcsapata. A fiúk az IBK Cartoon Heroes-t látják vendégül a Böszörményi úti campus tornacsarnokában 16:00 órától. A DEAC támadója, Nyisztor Szabolcs ezúttal is jól kapta el a bajnoki rajtot, hiszen két mérkőzésen már 5 pontot szorgoskodott össze. A fürgelábú floorballozó ezúttal is szoros meccsre számít.

- Izgatottan várom a szombat délutáni mérkőzést, mivel most már úgy érzem, elég jól összeforrott a csapatunk. Látok rá esélyt, hogy ismét szoros meccset fogunk játszani, hiszen a CH is egy olyan kaliberű csapat, mint mi, fiatal ügyes srácokkal, de rutinos és tapasztalt játékosok is helyet kapnak benne. Továbbra is próbáljuk tartani a szép játékunkat. Azt gondolom, hogy ésszel és nem erővel játszunk, ez lesz a kulcs ahhoz, hogy elérjük céljainkat – mondta a ponterős játékos.

Labdarúgás – az éllovashoz mennek
Labdarúgóinknak "kemény diót" kellene feltörniük, hiszen a listavezető Cegléd otthonában vizitálnak vasárnap 14.30-tól. Az előző idényben még a másodosztályban szereplő Pest megyei alakulat eddig veretlen az NB III. Keleti csoportjában. Ezzel szemben a DEAC a legutóbbi két bajnokiját elvesztette. A debreceniek játékosa, Kertész Tamás szerint két dolog lesz meghatározó a listavezető ellen.

- Ha szervezetten futballozunk, valamint a helyzeteinket jó százalékban értékesíthetjük, lehet esélyünk a győzelemre. Fontos lenne a három pont megszerzése, hiszen így nem szakadnánk le. A Ceglédben jó elegyet alkotnak a fiatal és a rutinos játékosok. Szervezett együttessel mérkőzünk meg, amit alátámaszt a kapott góljai száma - mutatott rá Kertész.
A megye I-ben a DEAC II. és a DASE is "házon kívül" szerepel. Katona László tanítványai a Kabával vívnak rangadót, míg a DASE a listavezető Hajdúszoboszló otthonában igyekszik borítani a papírformát. Előbbi összecsapás szombaton 14:00, utóbbi 17:30-kor kezdődik.

Kézilabda – a Nyírbátort fogadják
A hét utolsó napján egy hazai kézilabda derbi várja a sportbarátokat a DESOK csarnokban. A DEAC NB II-es alakulata tovább „nyújthatja” idei veretlenségi sorozatát, ehhez a nyírbátori NYBSC-t kellene legyőzniük Illéséknek. A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik.

DEAC/PKZs.