Az innováció szolgálatában

A Debreceni Egyetem élen jár a tudásvagyonnal való gazdálkodásban - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a Területi Innovációs Platformról tartott programindító tájékoztatón Budapesten. Az eseményen Szilvássy Zoltán rektor mutatta be a DE egyedi innovációs rendszerét.

A Területi Innovációs Platformokat (TIP) bemutató sorozatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Budapesten és 5 vidéki egyetemi helyszínen, köztük Debrecenben az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával indítja el novemberben. Az eseménysorozat célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.

- Az innovációs környezet megújításának elsődleges célja és egyik legfontosabb hajtóereje, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció egyre több társadalmi vagy gazdasági hasznot eredményezzen, növelve ezáltal az ország gazdasági versenyképességét és a Magyarországon élők jólétét. Azt szeretnénk elérni, hogy a tudásból termék vagy társadalmi haszon szülessen. A TIP programsorozat is ezt a célt szolgálja – emelte ki Birkner Zoltán, az NKFIH elnö ke a Területi Innovációs Platformokat (TIP) bemutató országos programsorozat budapesti sajtótájékoztatóján.

Birkner Zoltán hangsúlyozta: a tudásvagyonnal való gazdálkodásban élen jár a Debreceni Egyetem, tevékenysége példaértékű a professzionális tudáshasznosítás területén.

- Az egyetem körül az utóbbi 15 évben kialakult egy nagyon jól strukturált iparvállalati együttműködési rendszer, elsősorban az egészségipar versenyképes szektoraiban, a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, az orvosiműszer-gyártásban, a sport-és rekreáció ágazatban, illetve néhány éve már a műszaki területen is - mondta Szilvássy Zoltán.

A Debreceni Egyetem rektora hozzátette, hogy a vállalati együttműködési rendszernek kialakult egy négyes hélix struktúrája, melynek része az egyetem, a Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül a vállalatok, a regionális kormányzat és a pénzintézetek.

- Ahhoz, hogy a nagyvállalatokat meg tudjuk nyerni, az egyetem igyekezett a saját kutatási potenciálját abba az irányba fejleszteni, aminek kézzelfogható volt az ipari igénye, ahol gyártanivalót kell produkálni számukra. Vertikális rendszert alakítottunk ki, a kutatásokra olyan fejlesztéseket építünk, amelynek a vége a kis szériás gyártás, olyan termékeket állítunk elő, amit valaki más sorozatban gyárthat és elvisz a piacra - hangsúlyozta a rektor.

Egy klaszterszintű, horizontálisan szervezett együttműködési rendszer és egy belső, szakmailag sokszor az innovációs lánc mentén szervezett vertikális rendszert alakítottak ki, és ennek eredményeként olyan partnerei is lettek az intézménynek, mint például a világ vezető műszaki egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT).

Az elmúlt 15 év eredménye, hogy a DE ma már multinacionális vállalatokkal és az azokhoz tartozó beszállítói körrel, nem csak a regionális, hanem az országos kormányzattal működik együtt és nagy bankokkal tárgyal arról, hogy milyen pénzügyi ökoszisztéma kell ehhez az innovációs rendszerhez.

A programsorozat második állomása november 13 -án, szerdán lesz a Debreceni Egyetemen. Az egyes események részletei és a regisztráció a [ http://www.nkfih.gov.hu/tip | www.nkfih.gov.hu/tip ] oldalon érhető el.

Sajtóiroda