Vigyázz, kész, fordíts!

Első alkalommal rendezett angol nyelvű fordítóversenyt fordító és tolmács mesterszakos hallgatói számára a miskolci BeneDictum Kft Fordítóiroda közreműködésével a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A megmérettetés eredményhirdetését hétfőn tartották.

A március 28-i versenyre a kar 16 nyelvszakos hallgatója jelentkezett, akik a 350 szó terjedelmű bonyolult jogi szakszöveg magyarra fordításával bizonyíthatták felkészültségüket, mindezt összesen 90 perces időtartam alatt.


- A fordító és tolmács mesterszakon fontos feladatunk, hogy a nyelvismeret csiszolásán túl alkalmazásképes tudást nyújtsunk, amelyhez kiemelt cél a gyakorlatorientált képzés biztosítása – mondta a díjátadón Csatár Péter. A Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese hangsúlyozta: bár ez volt az első ilyen jellegű megmérettetés, a két évfolyam 60 hallgatójából szép számmal jelentkeztek a versenyre. A szak népszerűségét az is jelzi, hogy a mostani felvételi eljárás során első helyen több mint 50-en jelölték meg továbbtanulásuk helyszínéül ebben a képzési formában a Debreceni Egyetemet.


Lipták Benedek, a BeneDictum Kft Fordítóiroda igazgatója előadásában mutatta be a cég működését, kiemelve annak jelentőségét, hogy a verseny milyen kiváló szakmai tapasztalatot nyújtott a résztvevőknek, akik számára az itt elért helyezés akár szakmai referenciát és láthatóságot is biztosíthat a munkaerőpiaci belépéshez.


- Ez a verseny bebizonyította, hogy bár az élen szoros küzdelem alakult ki, azok is profitálhattak, akik nem végeztek „dobogós” helyen, hiszen felismerhették azokat a hiányosságokat, amelyeket a jövőben pótolva kiváló szakfordítókká válhatnak - emelte ki Lakó Zsigmond. Az angol nyelvű gazdasági és üzleti szakfordítás egyetemi oktatója, a program koordinátora kiemelte: a díjazottak bebizonyították, hogy a Debreceni Egyetemen megszerzett tudás birtokában akár még a végzés, a diploma megszerzése előtt is már alkalmasak lennének a munkába állásra.


A verseny első három helyezettjét oklevéllel jutalmazták, emellett a Libri Könyvesbolt jóvoltából értékes könyvutalványt is átvehettek.


A díjazottak:
1. Tóth Ágota
2. Szalóki Nikolett
3. Jámbor Tamás


Sajtóiroda – BZs