Lengyel távlatok a BTK-n

Tovább bővülhetnek a lengyel-magyar kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatok a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Budapesti Lengyel Intézet szorosabb együttműködésének köszönhetően.

A kapcsolat nem új keletű, hiszen a két ország több mint 1000 évre visszatekintő történelmi összefonódásán túl az egyetemen több évtizedes múltra tekint vissza a lengyel nyelv és kultúra oktatása. Jelenleg a BTK-n a szlavisztika alapszakon tanuló valamennyi hallgató számára biztosított egy éven át a lengyel nyelv oktatása is, amelyet magasabb szinten akár több éven át is folytathatnak.

- Ebben a tanévben is lehetőségként kínáltuk hallgatóinknak, hogy minor szakként is választhassák a lengyel nyelv tanulását, jelenleg öten éltek ezzel a lehetőséggel, de már lehet jelentkezni a jövő évi kurzusokra is – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Keményfi Róbert. A BTK dékánja kiemelte: a kari vezetés célja, hogy a Lengyel Intézet közreműködésével belátható időn belül fő szakká váljon a Debreceni Egyetemen a lengyel képzés, amelyhez minden szakmai, kulturális és tudományos támogatást megkapunk a fővárosban működő intézettől.

Az együttműködés egyik látványos megnyilvánulása volt az a kiállítás, amely az idén második alkalommal megrendezett Lengyel Nap keretében nyílt szerdán az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár előterében, bemutatva a lengyel költő, Zbygniew Herbert „Plakátverseit".


  
- Mintha hazajönnék, olyan érzéssel léptem be a Debreceni Egyetem kapuján, ahol a Főépületben ugyanolyan barátságos arcok fogadtak, mint 23 éve, mikor – igaz akkor hallgatóként – a Debreceni Nyári Egyetemre jártam – idézte fel a városhoz, az egyetemhez kötődő emlékeit, élményeit tökéletes magyarsággal Joanna Urbańska.

A Budapesti Lengyel Intézet igazgatója hazájában végezte a magyar szakot, nyelvtudását pedig néhány éve Debrecenben csiszolta. Intézetigazgatói posztját egy éve tölti be.

- A lengyel államnak is fontos, hogy Magyarországon minél többen ismerjék meg hazánkat, nyelvünket, kultúránkat, ennek egyik módja – az egyetemen folyó lengyel nyelv és kultúra oktatásán túl – ha a hallgatók hosszabb időt töltenek el Lengyelországban. Erre eddig is számos lehetőség volt, államközi szerződések vagy az Erasmus program keretében. 2018 óta pedig a Wacław Felczak Alapítvány pályázatai is segítik és gazdagítják a lengyel képzést. 2019 januárjában a lengyel minor szakos hallgatók varsói tanulmányi kirándulása 100%-os pályázati támogatással valósult meg – hangsúlyozta az igazgató. A megnyitó után a szerdai Lengyel Nap programjai előadásokkal, filmvetítéssel és vetélkedővel folytatódtak.

A BTK támogatja a 25. Lengyel Filmtavasz programjait is, amelyet május 9-15. között három helyszínen, Budapesten, Szegeden és Debrecenben rendeznek. A lengyelországi Toruń-ban működő Kopernikusz Egyetemmel szintén májusban köt szakmai, tudományos együttműködési megállapodást a kar.

Sajtóiroda - BZs