Az udvarlástól az utódgondozásig

Az ivari szerepek evolúciójának új kutatási irányai címmel pénteken megkezdődött a II. Élvonal Konferencia. A partimadarak szociális viselkedésével foglalkozó nemzetközi kutatási programhoz kapcsolódó rendezvényre a világ minden tájáról érkeztek kutatók.

Többek között a madagaszkári lemurok nemi szerepeiről, a spanyol zöldgyíkok párválasztásáról, az édesvízi hidrák ivarváltásáról és a kakukkok utódgondozásáról is szó lesz a háromnapos nemzetközi II. Élvonal Konferencián a DAB Székházban. A Debreceni Egyetem etológus professzora, Székely Tamás vezetésével tavaly kezdődött a partimadarak szociális viselkedésével foglalkozó nemzetközi kutatás. A programot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók támogatását célzó Élvonal Kutatói kiválósági program keretében 11 másik hazai kutatás mellett – egyedüli debreceniként – 229 millió forinttal támogatja.

- A mostani rendezvényen a nemi szerepek viselkedésbeli aspektusairól: az udvarlásról, a párokért folytatott versengésről, a „fitogtató” viselkedésről, a pár tagjai közötti kötődésről és az utódgondozásról hallhatnak előadásokat a résztvevők. Meghívásunkat több, a nemi szerepek témakörében szakértőnek számító tudós elfogadta a világ minden tájáról, így számos különleges fajt és kutatási módszert mutatnak be – sorolta Székely Tamás professzor.

Az etológus a rendezvény pénteki megnyitóján bemutatta az evolúcióbiológia és viselkedésökológia fejlődésének meghatározó állomásait, valamint felidézte a Debreceni Egyetemen folyó evolúcióbiológiai oktatás és kutatás kezdeteit, kiemelve Varga Zoltán professzor iskolateremtő tevékenységét. Az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék professzor emeritusza nyitóelőadásában többek között a megváltozott ivararány evolúciós hátteréről beszélt a lepkék esetében.


Szombaton a partimadarak szociális viselkedésével foglalkozó nemzetközi kutatás részleteiről számolnak be a programban résztvevő hazai és külföldi kutatók, különös tekintettel a Science nemzetközi tudományos folyóirat címlapján megjelent, a klímaváltozásnak a partimadarak fészkelési szokásaira gyakorolt hatását bizonyító kutatási eredményekre. Vasárnap a Hortobágyi Nemzeti Parkba tett kirándulással zárul a konferencia.

Sajtóiroda - TPL