Az M3-as autópályán történt augusztusi buszbaleset sérültjei közül öt beteget láttak el a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Ortopédiai és Traumatológiai Klinikáján. A sérültek közül többen is műtéti ellátásra szorultak, volt, akit combcsonttörés és volt, akit gerinccsigolya-törés miatt operáltak meg a debreceni szakemberek. A balesetet követő néhány napban valamennyi sérült elhagyhatta a klinikát, a sérültek ellátása Lengyelországban folytatódott.
Marcin Bobiński, Lengyelország budapesti konzulja kedden személyesen mondott köszönetet a lengyel sérültek debreceni ellátásáért. Elmondása szerint a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a balesetet követő kritikus időszakban végzett, összehangolt és magas színvonalú szakmai munka kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a sérültek ma már valamennyien jól vannak. Hozzátette: a lengyel szakemberek különösen nagyra értékelték a magyar orvosok segítőkészségét és a példaértékű együttműködést.
- Örülünk annak, hogy a korszerű ellátásnak köszönhetően a korábban Debrecenben kezelt betegek mindannyian felgyógyultak. Külön köszönet illeti Urbán Ferenc főorvos urat, valamint az Ortopédiai és Traumatológiai Klinika valamennyi munkatársát a lengyel sérültek ellátásában végzett kiváló munkájukért. Emellett ki kell emelnem a Klinikai Központ és az Országos Mentőszolgálat között kialakult szoros, jól működő szakmai együttműködést, összehangolt munkát, amely szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy a betegek időben és szervezetten részesülhettek a színvonalas ellátásban – hangsúlyozta Szabó Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke.
Marcin Bobiński konzult Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke, Bagoly Zsuzsa egyetemi tanár, diagnosztikáért felelős elelnök, Ujhelyi Bernadett egyetemi docens, orvosszakmai alelnök és Urbán Ferenc főorvos, az Ortopédiai és Traumatológiai Klinika szakmai koordinátora fogadta az Elnöki Hivatalban.
Marcin Bobiński a magas színvonalú ellátásért és a szakemberek eredményes együttműködéséért Wojciech Zajączkowski lengyel külügyminiszter-helyettes köszönetét is tolmácsolta.
Sajtóközpont - CzA
Lengyel köszönet a buszbaleset sérültjeinek debreceni ellátásáért
Lengyelország budapesti konzulja személyesen fejezte ki elismerését és köszönetét a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának az M3-as autópályán augusztusban történt buszbaleset sérültjeinek szakszerű ellátásáért. Marcin Bobiński kiemelte: a lengyel sérültek Debrecenben a legmagasabb színvonalú ellátásban részesültek, amelynek jelentős szerepe volt felépülésükben. A konzult a Klinikai Központ vezetősége fogadta kedden az Elnöki Hivatalban.
Last update:
2026. 10. 13. 16:06